Megvan a bűnös

2022.04.13. 15:38

Kiderült: ez okozta a szalmonellamérgezést a Kinder termékeinél

Az európai egészségügyi tisztviselők vizsgálni kezdték, hogy más gyárak is felhasználták-e a szennyezett nyersanyagot.

A Kinder tojásokkal összefüggésbe hozott szalmonellajárványt a belga gyár rossz minőségű vajteje okozhatta – közölték az európai egészségügyi tisztviselők. A szakértők elmondása szerint a romlott tej feldolgozását azonosították a szalmonella okaként két termékben is, a csokitojásnál és a praliné csokoládéknál.

„Ez a járvány gyorsan terjed, és a bejelentett esetek közül eddig a gyermekek voltak a legveszélyeztetettebbek a súlyos fertőzés szempontjából” – áll az európai járványügyi hivatal jelentésében.

 

Megjegyezték, hogy további vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, hogy hogyan történt a probléma, és azt is ki fogják deríteni, hogy a szennyezett nyersanyag felhasználásra került-e más feldolgozóüzemekben.

Pénteken a Ferrero, a csokoládétermékek mögött álló vállalat bejelentette, hogy tavaly június óta a belgiumi Arlon telephelyén gyártott Kinder-család termékeinek szélesebb körű visszahívását. A korábbi visszahívás csak a 2022. október 7-ig tartó minőségmegőrzési idővel rendelkező termékekre vonatkozott a Kinder Surprise, Kinder Mini Eggs, Kinder Surprise 100g és Kinder Schokobons között.

Miután kiderült, hogy Magyarországra is került a szalmonellás csokoládékból, a NÉBIH egy listát is kiadott azokról a Kinder termékekről, amiket biztonsággal lehet vásárolni.

A kontinens kilenc országában legalább 150 gyermek betegedett meg azóta, hogy az első esetet azonosították - írja az Evening Standard alapján a Ripost.

Borítókép: illusztráció / ©radub85/123RF.COM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában