BrandZ Top 100

2019.08.15. 16:46

Ezek a legismertebb márkák a világon

Az újszerű, sokszor formabontó, meghökkentő üzleti modellek vezetnek sikerre. Ezekre a megoldásokra különösen Ázsiában vevő a közönség.

Az Amazon a világ legértékesebb márkája. Az amerikai csomagküldő konszern értéke egy év alatt duplázódott meg, és érte el a 90 ezer milliárd forintot, azaz a 315 milliárd dollárt – derül ki a Kantar kutatóvállalat BrandZ Top 100 felméréséből, amelyet a Magyar Nemzet cikke ismertet.

A jelzett összeg nagyságát jelzi, hogy a magyar gazdaság bővülésének mértéke, azaz a GDP 42 ezer milliárd forint volt tavaly – tette hozzá a lap.

A seattle-i székhelyű kiskereskedelmi óriás, az Amazon, amelyet Jeff Bezos a garázsában alapított 1994-ben, a Kantar indoklása szerint nagy értékű vállalatfelvásárlásainak, kiemelkedő színvonalú ügyfélszolgálatának és újszerű üzleti modelljének köszönhetően került a lista élére.

Bezos üzleti érzékét bizonyítja az is, hogy ő most a világ leggazdagabb embere, vagyona meghaladja a 160 milliárd dollárt, ráadásul a szakértők szerint az Amazon térhódítása továbbra sem lassul.

A legértékesebb márkájú vállalatok csoportját továbbra is az amerikai cégek uralják: a második helyezett Apple 89 ezer milliárd forintot, a harmadik Google 88-at, a negyedik Microsoft 71 ezer milliárd forintot ér. Ötödik lett a fizetések lebonyolítására szakosodott Visa, a hatodik a közösségi portált birtokló Facebook, a hetedik pedig az internetes áruház, az Alibaba. Ezeknek a cégeknek a márkaértéke 70 és 45 ezer milliárd forint között mozog.

A szórakoztatóiparban továbbra is a Disney jeleskedik, ám csak a 17. hely jutott a filmipari konszernnek, míg a legértékesebb márkanév az autógyártók közül a Toyotát illeti meg, de ez is csupán a 41. helyhez volt elég, nem beszélve a Mercedesről és a BMW-ről, amely az 54., illetve az 55. helyen szerepel.

Ami a divatipart illeti, a legtöbbet a francia Yves Saint Laurent név ér, amely a 22. helyre repítette a divattervező üzletházhálózatát. A patinás Chanel a 31., a Gucci pedig az 52. helyen áll, közvetlenül a pár év alatt feltört taxiscég, az Uber előtt.

Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy miként határozzák meg egy-egy cégmárka értékét. A rangsor összeállításánál a pénzügyi teljesítményt és a fogyasztók megítélését vették alapul.

A szakértők megállapították azt is, hogy ezeknek a márkáknak a tulajdonosai a technológiai, pénzügyi és kiskereskedelmi ágazatokban hagyományos versenytársaik megelőzése céljából újszerű, sokszor formabontó, meghökkentő üzleti modelleket alkalmaztak, és ettől váltak sikeressé.

Ezek a múlttal szakító, forradalmi szolgáltatást nyújtó vállalatok bármit elérhetnek az olyan térségekben, mint például Ázsia, ahol a fogyasztók még fogékonyabbak a korszerű technológiákra, és ahol a márkák beépülnek az emberek mindennapi életébe.

A fentieket igazolja, hogy egy évtizeddel ezelőtt a világ legnépszerűbb és legértékesebb márkáinak toplistáját patinás cégóriások uralták, mint például a Coca-Cola és a Marlboro.

Ezek a cégek ma már a 14., illetve a 15. helyre szorultak, hiszen az első tíz kizárólag infokommunikációs és technológiai óriásvállalat. Fejlődésük megállíthatatlan, csakúgy mint a felhasználók éhsége a toplistás vállalatbirodalmak által kínált technikai megoldásokra és a legújabb eszközökre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!