Acélalkatrész-gyártás

2019.09.30. 16:14

Szijjártó: Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese

Magyarország 92. helyen áll a lakosságszám alapján, ám az exportot tekintve a 34. helyen.

Az új világgazdasági korszak nyertesének nevezte Magyarországot a külgazdasági és külügyminiszter a Veszprém megyei Litéren hétfőn, ahol letették a német Sennebogen-csoport acélalkatrész-gyártó cégének alapkövét.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a gyár 10 milliárd forintból épül meg 29 ezer négyzetméteren, 80 új munkahelyet teremtve, 1 milliárd 270 millió forintos állami támogatással.

Az új világgazdasági korszakban az új kihívások idején új technológiák határozzák meg a sikerességet, új versenyhelyzetbe kerültek a gazdaság szereplői – hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy a vállalatok a fogyasztókért versenyeznek, az országok pedig azért szállnak versenybe, hogy új fejlesztéseket vonzzanak.

Magyarország ebben a versenyben eredményes, hiszen az elmúlt öt év mindegyikében új beruházási rekord született, amihez nagyban hozzájárul, hogy a magyar munkaerő a legversenyképesebb ma Európában

- mondta Szijjártó Péter. Ezt bizonyítja, hogy Magyarország 92. helyen áll a lakosságszám alapján, ám az exportot tekintve a 34. helyen – hangsúlyozta.

Megismételte, Magyarország egyike annak a 35 országnak a világon, amely éves szinten 100 milliárd euró felett exportál, és komoly eredménynek nevezte a teljes foglalkoztatottság elérését. Ehhez – mint mondta – Veszprém megye is hozzájárult: az elmúlt öt évben 160 milliárd forint értékű új beruházással, amely 2900 új munkahelyet teremtett.

Míg 2010 végén 13 százalékos volt a munkanélküliség a megyében, addig mára 1,1 százalékra csökkent, az ipari termelés pedig 2, 5 -szeresére nőtt ugyanebben az időszakban – mutatott rá.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy

Németország Magyarország legfőbb kereskedelmi partnere, a két ország közötti kereskedelem tavaly meghaladta az 54 milliárd eurót, az idén az első fél évben pedig további 4 százalékkal bővült a magyar kivitel és 30 százalékkal javult a kereskedelmi mérleg Németországgal szemben.

Az országban működő 6 ezer német vállalat 300 ezer magyar embernek ad munkát – jegyezte meg.

A Sennebogen-csoport 550 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, és a német vállalatok elégedettségét tükrözi, hogy 82 százalékuk újra itt fektetne be – tette hozzá Szijjártó Péter.

Walter Sennebogen, a TLC Kft. tulajdonosa elmondta, hogy a tervek szerint a jövő év végén kezdődik a termelés, a cégnél fém alkatrészeket hegesztenek majd, a német gyárban ezeket szerelik össze.

A vállalat 1952-ben alakult, 1993-ban települt Magyarországra, itteni tevékenysége Tatabányán indult egy istállóban, bérelt eszközökkel, majd Balatonfüreden is megkezdték a termelést.

Michael Seiferling, a TLC Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy az új gyár a megnövekedett keresletet hivatott kielégíteni, működése az egész régió számára jövedelmező lesz.

Szedlák Attila, Litér polgármestere (Fidesz-KDNP) szerint az új létesítmény a gazdasági fellendülés ígéretét hordozza, általa új időszámítás kezdődik a település életében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!