Járvány

2020.04.19. 09:07

Estek a PC-kiszállítások a világon az első negyedévben

Elsősorban annak a következménye, hogy a koronavírus miatt csökkent a világelső PC-gyártó Kína termelése.

Forrás: Shutterstock

Csaknem tíz százalékkal zuhant a hagyományos kivitelű személyi számítógépek (PC) kiszállítása a világon az idei első negyedévben éves összevetésen.

Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat adatai szerint a gyártók 52 millió 238 ezer PC-t szállítottak ki a március végével záródott három hónapban, ami 9,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest.

Az első negyedévi visszaesés elsősorban annak a következménye, hogy a koronavírus miatt csökkent a világelső PC-gyártó Kína termelése.

A kiszállítások alapján a visszaesés az ázsiai és csendes-óceáni térségben kétszámjegyű, Európában a Közel-Keleten és Afrikában együttesen egyszámjegyű, az Egyesült Államokban pedig 4 százalékos volt éves összevetésben, miközben Kanadában már a 15. egymást követő negyedévben jegyeztek fel növekedést – áll az IDC honlapján.

A kiszállított készülékek alapján a rangsor élén a Lenovo állt az első negyedévben. Éves szinten a cég kiszállításai 4,3 százalékkal, 12 millió 830 ezerre csökkentek, ugyanakkor a piaci részesedése 22,7 százalékról 24,1 százalékra emelkedett.

A második helyen a HP állt, kiszállításai 13,8 százalékkal estek, piaci részesdése 23 százalékról 22 százalékra csökkent.

A harmadik helyezett Dell 1,1 százalékkal növelte kiszállításait, piaci részesedése pedig 17,6 százalékról 19,7 százalékra emelkedett.

Megtartotta 6,3 százalékos piaci részesedését a ranglista negyedik helyén álló Acer Group, amelynek kiszállításai 9,9 százalékkal estek.

Az ötödik helyen álló Apple szerepelt a leggyengébben a negyedévben. Kiszállításai éves összevetésben 20,7 százalékkal zuhantak, piaci részesedése 6,6 százalékról 5,8 százalékra ment össze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!