jó évük volt

2021.10.02. 11:30

A Lego 46 százalékkal növelte árbevételét

A Lego csoport árbevétele 46 százalékkal 23 milliárd dán koronára (1111 milliárd forint) nőtt az első fél évben a 2020-as év azonos időszakával összehasonlítva – közölte a játékgyártó kedden.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A működési eredmény 8 milliárd dán korona volt, 104 százalékkal több mint 2020 első fél évében, a nettó nyereség pedig 140 százalékkal 6,3 milliárd dán koronára nőtt.

Niels. B. Christiansen, a társaság vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy

az eredményt a cég új termékválasztéka iránti élénk kereslet növelte, valamint az is, hogy az előző évhez képest kevesebb korlátozással szembesültek a járvány miatt.

A vezérigazgató beszámolt arról, hogy az e-kereskedelembe, a termékinnovációba és a globális ellátási rendszer fejlesztésébe történő több éves beruházások eredményeit látja a vállalat. Az erős pénzügyi teljesítmény lehetővé teszi, hogy felgyorsítsák a fenntarthatósággal és digitalizációval kapcsolatos befektetéseket – tette hozzá.

A társaság jelezte, hogy a digitális átállást a billundi központ, valamint a londoni egység mellett az új digitális tehetségközpontok – Shanghaiban és Koppenhágában – is segítik.

A Lego e-kereskedelmi értékesítése 50 százalékkal nőtt az előző évhez képest; mind a saját, mind a partnerek felületein. A csoport több mint 60 új márkaboltot nyitott meg 2021 első felében, amelyekből 40 Kínában található. Mindezzel együtt a társaság június végére 737 üzlettel rendelkezett.

A csoport 2025-re a fejlesztések eredményeképpen 100 százalékban fenntartható csomagolást fog használni. Az egyszerhasználatos műanyag zacskókat felváltó papírtasakokat 2022 elejétől fokozatosan vezetik be.

A vállalat alapítványa – amely a Lego csoport 25 százalékát birtokolja – az idén eddig 1,5 milliárd dán korona adománnyal támogatta a gyerekek játékon keresztüli tanulását. Ez az összeg magába foglal 940 millió dán korona értékű COVID-segélyt is. A vállalat ugyanakkor ezen felül összesen 240 millió dán koronával támogatta a gyerekek tanulmányait és azokat a szervezetet, amelyek Haiti és Afganisztán területén élő családoknak segítenek.

A Lego csoportot 1932-ben Ole Kirk Kristiansen alapította a dániai Billundban, a cég neve a dán Leg GOdt szavakból áll, amelyek jelentése „Játssz jól”. A csoport magántulajdonban álló családi vállalat ma is; termékeit világszerte több mint 130 országban értékesítik. A vállalat 2008-ben hozta létre magyarországi gyártó leányvállalatát Nyíregyházán, ahol jelenleg mintegy 2500 dolgozóval állít elő LEGO és DUPLO játékokat.

Címkék#lego

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!