Bulvár-celeb

2021.07.17. 06:02

Trükkös módon álcázták a 12 milliárd forintnyi kokaint

Szénnek álcázott kokainszállítmányra csapott le több nemzetközi rendőrség, azzal azonban ők sem számoltak, hogy az utóbbi idők egyik legnagyobb fogását sikerül végrehajtaniuk.

Fotó: Shutterstock

Az ír és a holland rendőrség közös műveletében a hatóságok 12,5 milliárd forint értékű kokaint, vagyis A osztályú kábítószert találtak két szállítókonténerben a hollandiai Rotterdam kikötőjében.

A kábítószert szállító hajó Dél-Amerikából érkezett, és a lefoglalt áruból legfeljebb fél tonna Írországban landolt volna – számolt be róla szerdán az ír nemzeti rendőrség és biztonsági szolgálat, a Garda Síochána.

Ahelyett, hogy a drogot a megszokott tégla formában szállították volna, az exportőrök kreatív módszerhez folyamodtak, hogy elkerüljék a hatóságok figyelmét, ugyanis több nagy, széndarabnak álcázott zacskóba rejtették el a kokaint.

Az RTÉ szerint több mint 2000 darab 20 kilogrammos szenet tartalmazó zsákot fedeztek fel a nyomozók, azonban a drogkereső kutyáknak és a röntgen-szkenner használatának köszönhetően a rendőrök gyorsan ki tudták deríteni, hogy nem minden széndarab az, aminek látszik.

A lefoglalt konténereket végül az ír haditengerészeti szolgálat kísérte a dublini kikötőbe, ahol megerősítették, hogy valóban kokaint találtak, de hozzátették, hogy néhány napra lesz szükség ahhoz, hogy a kábítószert kinyerjék a széncsomagolásokból.

Michael O'Sullivan, aki az Európán belüli drogkereskedelem-ellenes műveletek koordinálásával foglalkozik, elmondta, hogy a rajtaütés hatalmas fogás volt, amely óriási csapást mért az érintett szervezett bűnözői csoportra.

Az üggyel kapcsolatos további letartóztatások pedig a közeljövőben várhatóak, ugyanis számos nemzetközi hatóság fogott össze a drogkereskedelem felszámolásában – írja a tenyek.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!