Krimi

2023.04.16. 05:50

Magyar drogot terjesztett Amerikában a mindenki által szeretett, aranyos nagymama

84 évesen akár már szabadulhat is.

Illusztráció: Shutterstock

Akár 20 évet is kaphat az az amerikai nyugdíjas nő, aki egy Magyarországot is érintő nemzetközi droghálózatot vezetett – írja a Ripost. A közszeretetnek örvendő asszony a San José-i rendőri egyesület alkalmazottja, a rendőrszakszervezet tagjaként dolgozott. A fentanilban utazó hölgy 2015 januárjától szállt be titokban a drogbizniszbe. 

Míg munkatársai az utcán illegálisan árusított kábító hatású fájdalomcsillapító visszaszorításán fáradoztak, addig Joanne Marian Segovia, a 64 éves drognagyi fű alatt pont ezeket szerezte be a tengerentúlról.

A rokonságából senki sem tudta, hogy mitől lett egyre módosabb Segovia. A kettős életet élő asszonyról aztán kiderült, hogy globális droghálózatot irányított, amely Hongkongból, Indiából, Szingapúrból és Magyarországról is fogadott szállítmányokat.

Az eset a teljes rokonságot megdöbbentette, ugyanis Joanne és férje, Domingo sosem küzdött anyagi nehézségekkel.

Az asszony unokahúga szerint nem volt szükségük pénzre:

Mindketten nagyon jól kerestek, és már mindenük megvolt. Most igyekszünk átgondolni a történteket és okot találni a miértekre, mert egyszerűen nem tudjuk elképzelni Joanne-ról, hogy bűncselekményeket követett el.

Irma szerint a nagynénje a „legédesebb hölgy”, és állítja, hogy Joanne 79 éves férje nem vett észre semmit a fentanilszállítmányokból.

Illusztráció: Shutterstock
Fotó: Thaninee Chuensomchit

A szövetségi ügyészek szerint a bűnszervezet a drogszállítmányokat a reptéri és a postai dokumentumokon főként „édességként” jelölte meg. Ezen belül a drognagyi nagy tételben kapott „csoki” vagy „esküvői kellékek” fedőnéven postára adott csomagokat.

Az ügyészségi szóvivő szerint a drognagyi egyébként kifejezetten szimpatikus és kedves, olyan asszony, akiről senki sem gondolta volna, hogy droggal foglalkozik. Amennyiben az idős drogkereskedőt bűnösnek mondják ki, 20 évre is börtönbe kerülhet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!