autósport

2019.06.03. 16:00

Jean Todt több vb-t is szívesen látna Magyarországon

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke szívesen látna Magyarországon Formula-E és ralikrossz-világbajnoki futamokat – számolt be a francia sportvezető múlt csütörtöki látogatásakor elhangzottakról Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

A 73 éves FIA-elnök Palkovics László innovációs és technológiai miniszter meghívására utazott el Zalaegerszegre, ahol megtekintette a május 20-án felavatott ZalaZone járműipari tesztpályát, illetve tárgyalásokat folytatott a miniszterrel, Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral és Oláh Gyárfással.

„Az elnök úrnak tartottunk egy prezentációt a magyar autósport általunk elképzelt jövőjéről, amelyben a kiemelt rendezvényekről, mint például a Forma-1, illetve az ehhez és más világesemények megrendezéséhez szükséges létesítményekről is beszéltünk. Megismertettük vele, hogy a jövőben milyen pályákat szeretnének fejleszteni, és milyen versenysorozatoknak szeretnénk otthont adni” – nyilatkozta a MNASZ elnöke. Hozzátette, az elektromos formaautós világsorozat, a Formula-E esetleges magyarországi rendezéséről is egyeztettek Jean Todttal, akivel ismertették a Nyíregyházára tervezett multifunkcionális pályával kapcsolatos legfontosabb információkat is. Ez lenne ugyanis a helyszíne a ralikrossz-vb futamainak, ha Magyarország elnyerné a rendezési jogot.

„A Formula-E kapcsán hat lehetőséget vázoltunk fel Jean Todtnak, nyomvonalterveket és lehetséges helyszíneket mutattunk be, Budapest belvárosi, illetve külvárosi részein” – mondta Oláh Gyárfás, hangsúlyozva:

az egyik szempont az, hogy izgalmas, látványos és érdekes versenyekre alkalmas nyomvonalat alakítsanak ki a Formula-E mezőnyének, a másik fontos tényező pedig az, hogy Budapest látványosságait, szépségét, múltját a televíziós közvetítéseken keresztül eljuttassák a Formula-E nézőinek.

„Ezek azok az alapelvek, amelyeket majd figyelembe kell venni, ha a fővárosban Formula-E futamot tudunk rendezni” – jelentette ki az MNASZ elnöke.

Jean Todt az egyeztetésen örömmel fogadta, hogy a Forma-1, a túraautó-világkupa (WTCR), a gyorsasági kamion Európa-bajnokság, valamint a rali-Eb (ERC) mellett a hazai szövetség és a sportra, azon belül is az autósportra nagy hangsúlyt fektető kormány további versenysorozatok Magyarországra hozatalát tervezi.

„Az ország földrajzi elhelyezkedése miatt a FIA-elnök Kelet-Európához sorol minket, ezért

különösen tetszik neki a gondolat, hogy a Formula-E és a ralikrossz-vb mezőnye is eljöjjön ide versenyezni, s biztosított is arról, hogy ő támogatja ezeket a kezdeményezéseket”

- mondta Oláh Gyárfás, akinek elmondása szerint Jean Todt megjegyezte, az elmúlt öt évben a FIA nagyon jó kapcsolatot alakított ki az MNASZ-szel, s bár legutóbb nyolc évvel ezelőtt járt Magyarországon, a következő látogatására biztosan nem kell ennyit várni.

A FIA offroad bizottságának elnökeként is dolgozó magyar sportvezető arról is beszámolt, hogy a nemzetközi szövetség közlekedésbiztonsági kampányának népszerűsítése céljából Jean Todt arra kérte a magyarokat, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíjat megelőző egy hetet szenteljék ennek a kampánynak. Így az F1-es pilóták bevonásával várhatóak majd ehhez kapcsolódó programok július utolsó és augusztus első napjaiban.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában