tokió 2020

2019.09.13. 13:09

Sikeres volt az olimpiai hóágyús teszt

Hűsítő műhavat szórtak önként jelentkezőkre a jövő évi, tokiói olimpia szervezői, akik a játékok idején várható hőségre készülnek.

A pénteki teszteseményen – melyre a kajak-kenus előolimpia alatt került sor – a rendezők egy teherautóra szerelt hóágyúból 300 kilogrammnyi jégreszeléket permeteztek a mintegy 150 fős közönségre, melynek többsége a felvételek alapján élvezte a műveletet.

„Ez az egyik ötlet, amelyet megpróbálunk bevetni, ettől persze nem csökken a kánikula, de javítja az emberek hőérzetét”

- jelentette ki Okamura Taka, a szervezőbizottság egyik igazgatója.

A japán házigazdák többek között

párakapukkal, árnyékos és klimatizált pihenőhelyiségekkel, továbbá a szurkolóknak osztandó víz- és jégcsomagokkal készülnek az olimpiára,

melyre július 24. és augusztus 9. között kerül sor Tokióban.

Augusztusban a hőség miatt a triatlonosok tesztversenyén a sportolók egészsége érdekében megfelezték a női döntő zárószámát: tíz kilométer helyett csak ötöt futottak. Néhány nappal korábban pedig az evezősök junior világbajnokságán – ezen a pályán rendezik a kajak-kenus versenyeket is – több sportoló orvosi ellátásra szorult.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában