Bajnokok ligája

2019.11.06. 11:45

Ajax-edző: nagyon csalódott vagyok

Két mérkőzés alapján négy pontot érdemelt volna a Chelsea-vel szemben az Ajax Amsterdam a labdarúgó Bajnokok Ligájában – a holland csapat edzője, Erik Ten Hag szerint.

Ajax's Dutch coach Erik Ten Hag speaks during a press conference on September 16, 2019 at Johan Cruyff Arena, in Amsterdam on the eve of their UEFA Champions league football match between Ajax FC and LOSC. (Photo by Kenzo TRIBOUILLARD / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Kenzo Tribouillard

„Nagyon csalódott vagyok, nemcsak a mai, hanem a két héttel ezelőtti találkozó miatt is” – jelentette ki a szakember a keddi, londoni 4-4-et követően, utalva a hazai 0-1-re.

„Négy pontot szerezhettünk volna ezen a két találkozón, nyilvánvalóan megérdemeltük volna, de csak egyet gyűjtöttünk.”

– mondta.

Az előző idényben elődöntős együttes trénere szerint néhány ítélet, melyre nem volt ráhatásuk, kedvezőtlen helyzetbe hozta őket. „Csodálatosan játszottunk, mi diktáltuk a tempót 4-1-ig, de még 4-2-nél is. Aztán következett az a perc, amely mindent megváltoztatott, Daley Blind szabálytalansága, a két piros lap, és a második tizenegyes” – kesergett.

Íme a döntő pillanatok:

https://streamable.com/269j1

Ugyanakkor igyekezett pozitívan hozzáállni a folytatáshoz.

„Még mindig az élen állunk és a saját kezünkben van a sorsunk. Az alapján, amilyen formában játszunk, megérthetik, hogy optimista vagyok”

- nyilatkozott.

A keddi meccsen már a negyedik percben 1-1 volt az állás – a hazai csapat büntetőből egyenlített -, majd a hollandok az 55. percben 4-1-re vezettek. Nem sokkal később jött a szépítés, azután egy percen belül Daley Blindet és Joel Veltmant is kiállították, és újabb tizenegyest kapott a londoni csapat, melynek utóbb egyenlítenie is sikerült. Két hete, Amszterdamban a vendégek győztek a hajrában szerzett góllal.

Frank Lampard, a Chelsea vezetőedzője a 4-4-es mérkőzés után arra a kérdésre, hogy csalódott-e vagy megkönnyebbült, azt felelte: mindkettő. „Ha azt nézem, milyen helyzetbe kerültünk az első félidőben, akkor megkönnyebbültem, ha viszont az utolsó tíz percet veszem figyelembe, kicsit csalódott vagyok, hogy nem tudtunk nyerni” – osztotta meg érzéseit.

Azt is elárulta, a szünetben úgy gondolta, hogy lehet ez a mérkőzés még 3-3 vagy 4-4 is. „Az első félidőben ügyetlenkedtünk és a balszerencse is sújtott bennünket néhányszor, de úgy láttam, hogy játékban vagyunk. Úgy gondoltam, hogy ha a pálya utolsó harmadában sikerül egy kicsit jobban futballoznunk, fel tudjuk ébreszteni a stadiont.” – fogalmazott.

Lampard a csapata szellemiségét dicsérte. „Ez az, amit imádtam ezen a mérkőzésen, és azt hiszem, a közönség is. Nyilvánvalóan össze kell rántanunk a védekezésünket, de ilyen odaadással messzire eljuthatunk. Versenyben vagyunk (a továbbjutásért), de van még meló” – tette hozzá.

A H csoportban az Ajax a Chelsea és a Valencia is hétpontos négy forduló után, míg a negyedik helyezett Lille egyet szerzett eddig.

Forrás: MTI, Nemzeti Sport

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában