nba

2019.12.04. 09:45

Megtörték a Raptors menetelését

A vendég Miami Heat hosszabbításban nyert az előző hét mérkőzését megnyerő, címvédő Toronto Raptors ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keddi játéknapján.

A rendes játékidőben végig szoros meccsen a ráadás meglepően egyoldalúan alakult. A Miami Jimmy Butler remeklésével sorozatban nyolc pontot szerzett, amivel el is döntötte a találkozó sorsát. Butler 22 pontot, 13 lepattanót és 12 gólpasszt ért el a mérkőzésen, amelyen a Toronto a szezonban az első vereségét szenvedte el hazai pályán. A Miami sorozatban harmadik sikerét aratta.

San Antonióban meglepetésre a szezonban eddig gyengélkedő hazai Spurs kétszeri hosszabbítás végén legyőzte a James Harden vezette Houston Rocketset. A texasi rangadót annak ellenére sem tudta megnyerni a vendég együttes, hogy Harden ezúttal is jól játszott és 50 ponttal segítette csapatát.

A Spurs győzelme a negyedik negyed bizonyos időszakában teljesen valószínűtlennek tűnt, mivel a Rockets már 16 ponttal is vezetett. A hazaiak azonban talpra tudtak állni, a második ráadásban pedig DeMar DeRozan büntetőivel két ponttal nyertek.

A Los Angeles-i csapatok egyaránt győzelemmel zárták a napot: a ligaelső Lakers (18 győzelem/3 vereség) a Denver Nuggets csarnokában győzött kilenc ponttal, míg a Clippers (16 győzelem/6 vereség) a vendég Portland Trail Blazerst verte 20 ponttal.

A Lakersben LeBron James és Anthony Davis egyformán 25 ponttal segítették együttesüket, a Clippers pedig úgy is simán nyert, hogy első számú sztárja, Kawhi Leonard kifejezetten gyengén dobott és 15 mezőnykísérletéből csak háromszor talált gyűrűbe.

Eredmények:

Cleveland Cavaliers-Detroit Pistons 94-127

Washington Wizards-Orlando Magic 120-127

New Orleans Pelicans-Dallas Mavericks 97-118

Toronto Raptors-Miami Heat 110-121, hosszabbítás után

San Antonio Spurs-Houston Rockets 135-133, kétszeri hosszabbítás után

Denver Nuggets-Los Angeles Lakers 96-105

Los Angeles Clippers-Portland Trail Blazers 117-97

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában