BL-nyolcaddöntő

2020.02.26. 09:42

Setién szerint a Napoli nem lesz képes így védekezni a Camp Nouban

Enrique „Quique” Setién, a Barcelona vezetőedzője a továbbjutást illetően abban bízik, hogy a Napoli elleni hazai visszavágón több helyzetük lesz majd, mint volt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi, 1-1-gyel végződő első felvonásán.

Fotós: AFP

A katalánok szakvezetője kifejtette: nem tartja valószínűnek, hogy az olasz gárda a Camp Nouban is képes lesz az egész mérkőzésen olyan zártan védekezni, mint tette azt a hazai összecsapáson. A Napoli Dries Mertens révén a 30. percben szerezte meg a vezetést, a mérkőzésen végig nagy mezőnyfölényben lévő, de az ellenfél kapujára kevés veszélyt jelentő vendégek az 57. percben Antoine Griezmann találatával egyenlítettek.

„Nehéz volt feltörni a Napolit, vagy veszélyes lehetőségeket kialakítani, mert a hazai játékosok sokat futottak, és mindenhol ott voltak”

- mondta. Hozzátette: erre a fegyelmezett teljesítményre az olaszok vendégként aligha lesznek képesek az egész mérkőzésen, ezért több gólhelyzet kidolgozására számít csapatától, amely szerinte a keddi mérkőzést végig irányította, az elért döntetlennel pedig elégedett.

A nápolyi együttes vezetőedzője, Gennaro Gattuso azt mondta: „taktikailag szinte tökéletesen” játszottak, de még jobban is teljesíthettek volna.

„Amikor csapatként tudunk játszani, akkor jó teljesítményre vagyunk képesek. A Barcelonának azért kellett küzdeni, mert nagyon óvatosak voltunk. Egyetlen egyszer hibáztunk, amiért csalódott vagyok, mert ellenfelünknek ezt sikerült kihasználnia”

- nyilatkozta. Hozzátette: a párharc nem lefutott, de a továbbjutást illetően nehéz dolguk lesz, amit ennek ellenére megpróbálnak kiharcolni.

A március 18-i visszavágón Setién nem számíthat két alapemberére, a hajrában egy szabálytalansága után két sárga lapot is begyűjtő, így kiállított Arturo Vidalra, valamint az európai szövetség oldalán a mérkőzés legjobbjának választott Sergio Busquetsre, aki sárga lapos eltiltása miatt hiányzik majd.

Lorenzo Insigne, a nápolyiak csapatkapitány elmondta, a Barcelona aligha érzi meg a két játékos hiányát, mert erős a kerete. A csatár a visszavágón koncentrált játékot vár csapatától, valamint azt, hogy a továbbjutás érdekében több kockázatot vállalnak fel, mint otthon.

„Keserű eredmény a döntetlen, mert szurkolóink előtt, ennyi helyzettel többet is kaphattunk volna ettől a meccstől”

- mondta.

Forrás: MTI

Borítókép: Insigne, Vidal és Setién a nyolcaddöntő első meccsén Nápolyban

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!