Járvány

2020.07.01. 11:35

Andreas Seidl: minden idők legintenzívebb F1-es szezonja következik

A McLaren csapatfőnöke úgy véli, hogy az újraindulás után a szokásosnál jóval nagyobb nyomás nehezedik majd a Forma-1 szereplőire.

„Minden idők legintenzívebb szezonját fogjuk átélni” – mondta a 44 éves német szakember a vasárnapi, idénynyitó Osztrák Nagydíj előtt.

Szerinte a csapatoknak folyamatosan egyensúlyozniuk kell majd a sűrű versenynaptár okozta kihívások és az autók szükséges fejlesztései között.

A Forma-1 a koronavírus-járvány miatt négy hónapos késéssel kezdődik, december közepéig azonban legalább 15 futamot terveznek az illetékesek. A versenyeket – legalábbis kezdetben biztosan – nézők nélkül rendezik meg, és a résztvevőknek be kell tartaniuk a szigorú higiéniai előírásokat.

Seindl úgy véli, sikerült megtalálni a középutat a szereplők, dolgozók védelme és a további szórakoztató show között. Szerinte a legnagyobb kihívást az jelenti majd, hogy a mérnököknek a boxban folyamatosan maszkot kell viselniük, ez „extrém fizikai megterhelést” jelent, de gondoskodni fognak a rendszeres pihenőjükről.

A csapatfőnök, aki tavaly május elseje óta vezeti a brit istállót, a körülményekhez képest elégedett az előkészületekkel, azt mondta, a McLaren két pilótája, Carlos Sainz Jr. és Lando Norris „fittebb, mint korábban”.

A márciusi, ausztráliai szezonnyitót amiatt kellett lemondani röviddel a rajt előtt, mert a McLaren egyik munkatársát megfertőzte a koronavírus. Ezután további halasztások és törlések következtek, és az idényt csak ezen a hétvégén, az ausztriai Spielbergben tudják elkezdeni. A Magyar Nagydíjra július 19-én kerül sor. Eddig nyolc európai futam szerepel a versenynaptárban, az F1 vezetői az év végéig összesen 15-18 viadal lebonyolításában reménykednek.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában