tenisz

2020.07.15. 13:45

Még mindig nem tudtak dönteni a US Open sorsásról

Az amerikai nyílt teniszbajnokság szervezői még mindig nem tudnak biztosat afelől, hogy elrajtol-e augusztus 31-én a Grand Slam-torna.

A nagy horderejű bejelentésre elvileg szerdán került volna sor, de a férfi tornákat lebonyolító ATP vezetőségi tagja, Herwig Straka szerint a New York-i rendezőknek még időre van szükségük a koronavírus-járvány alakulása miatt.

„Mindent megtesznek, de még nincsenek abban a helyzetben, hogy meghozzák a döntést. Még öt-tíz napot várnunk kell”

- jelentette ki az osztrák üzletember, aki egyben az októberi, bécsi torna igazgatója. Utóbbi eseményről azt mondta: „Tegnap közölték, hogy elmarad a párhuzamosan zajló bázeli verseny, így vélhetően a szokásosnál is erősebb mezőnnyel számolhatunk. Roger Federer is eljöhetne, de ő sajnos sérült.”

Straka szerint

ha megrendezik a US Opent, akkor szűkebb lesz az őszi versenynaptár, törlés esetén viszont több kisebb tornára kerülhet sor szeptembertől.

Az ATP és a WTA június közepén bejelentette, hogy augusztus 3-án a női, augusztus 14-én pedig a férfi nemzetközi teniszélet is újraindul, de mivel Kínában minden nemzetközi sportrendezvényt lemondtak az idei évre, hat WTA- és négy ATP-tornát már törölni kellett.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!