kosárlabda

2020.07.02. 12:45

Rátgébert is beválasztották az Euroliga legjobb edzői közé

Rátgéber László is felkerült arra a listára, amelyet a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) munkatársai állítottak össze a női Euroliga legjobb edzőiről.

Pécs, 2018. október 11. Rátgéber László kosárlabda-mesteredzõ, volt szövetségi kapitány beszédet mond a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia átadásán 2018. október 11-én. A Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai bázisán nyugvó pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia több mint 2,5 milliárd forintból épült meg. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A wbasket.hu portál tájékoztatása szerint a szakértők a sorozat négyes döntőjébe jutott trénereket gyűjtötték össze. A rangsort toronymagasan a 2003 és 2006 között Sopronban dolgozó szlovák Natalia Hejkova vezeti, aki csapataival 11 alkalommal szerepelt a Final Fourban.

Ötször jutott fináléba, és mind az öt alkalommal elhódította a trófeát:

kétszer a Ruzomberokot, kétszer a Szpartak Moszkvát és egyszer az USK Prahát vezette a csúcsra.

A hetedik helyen áll Roberto Iniguez, aki kétszer vitte be az Euroliga legjobb négy gárdája közé a Sopront. 2018-ban a spanyol szakember döntőbe vezette a magyar együttest. Iniguez 2012-ben a spanyol Valenciával megnyerte a sorozatot, majd Sopronba érkezéséig kétszer vívott finálét a török Fenerbahce és egyszer az orosz Orenburg alakulatával.

Bekerült a FIBA összeállításába a 11. helyen Rátgéber László is,

az egyetlen magyar Euroliga-győztes szakvezető, aki 2009-ben a Szpartak Moszkvával ért fel a csúcsra a sorozatban.

Ezen felül a pécsi együttest háromszor vezette a legjobb négy közé az Euroligában.

Borítókép: Rátgéber László kosárlabda-mesteredző, volt szövetségi kapitány beszédet mond a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia átadásán 2018. október 11-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában