vádak

2020.10.30. 19:05

Alexander Zverev tagadja, hogy bántalmazta volt barátnőjét

Olga Saripova állítása szerint a tavalyi US Open előtt egy New York-i hotelben egy párnával próbálta őt megfojtani.

A férfi teniszezők világranglistáján hetedik helyen álló német Alexander Zverev tagadja, hogy bántalmazta volt barátnőjét, Olga Saripovát.

A korábbi orosz teniszező előbb közösségi oldalán egy nem nevesített volt barátját vádolta bántalmazással, majd csütörtökön a Championat orosz portálnak elárulta, hogy Alexander Zverevre utalt.

Saripova állítása szerint a tavalyi US Open előtt egy New York-i hotelben Zverev párnával próbálta megfojtani őt és a fejét a falba verte. Hangsúlyozta: abban a pillanatban halálfélelme volt.

A német játékos – aki az elmúlt két hétvégén ATP-tornát nyert Kölnben – szintén közösségi oldalán válaszolt az őt ért vádakra.

Kiemelte, Saripovával gyerekkoruk óta ismerik egymást, és nagyon sajnálja, hogy ilyen kijelentéseket tett, amit visszautasít, mivel nem felel meg az igazságnak.

„Egy párt alkottunk, de annak már régen vége van. Miért most mond ilyeneket Olga, érthetetlen számomra. Nagyon bízom benne, hogy mi ketten megtaláljuk a módját annak, hogy tárgyilagosan és egymást tiszteletben tartva vegyük fel újra a kapcsolatot” – mondta

Zverev, aki csütörtökön szintén közösségi oldalán jelentette be, hogy apa lesz, és nagyon várja gyermeke megszületését.

Hozzátette: a leendő édesanyával, Brenda Pateával nem alkot egy párt, de ez aligha okoz majd problémát a gyerek nevelésében.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában