real-inter

2020.11.04. 11:07

Zidane szerint a Real számára döntővel felérő mérkőzések követik egymást

Zinédine Zidane szerint megérdemelt győzelmet aratott a Real Madrid otthon az Internazionale felett a labdarúgó-Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

Real Madrid's French coach Zinedine Zidane reacts during the Spanish League football match between Real Madrid and SD Huesca at the Alfredo Di Stefano stadium in Valdebebas, northeastern Madrid, on October 31, 2020. (Photo by OSCAR DEL POZO / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Oscar Del Pozo

A spanyol csapat edzője a keddi találkozó után elismerte, hogy kiegyenlített volt a mérkőzés, de úgy vélte, ezzel együtt is rászolgáltak a három pontra. Emlékeztetett rá, hogy már a múlt héten, a Borussia Mönchengladbach vendégeként is jó teljesítményt nyújtottak, ezért sikerült döntetlenre menteniük azt a találkozót.

„Nehéz lesz így a végéig” – ismerte el ugyanakkor.

„Nincs könnyű mérkőzés, amelyen csak kimegyünk a pályára és nyerünk. Fontos, hogy ezúttal győztünk, mert mint előzőleg mondtam, számunkra ez egy döntő volt, ráadásul gyorsan továbbiak következnek”

– utalt arra, hogy a B csoport nagyon kiegyenlített, a Mönchengladbachnak öt, a Sahtar Donyecknek és a Real Madridnak négy, az Internek pedig két pontja van „félidőben”.

A 3–2-es siker után Sergio Ramos, a madridiak csapatkapitánya úgy fogalmazott, hogy minden győzelemmel visszanyer valamit az önbizalmából az együttes, és megszabadul a rosszabb eredmények miatt megfogalmazott kétségektől.

„Távol kell tartanunk magunkat ezektől, nem szabad, hogy bármilyen vélemény is elvonja a figyelmünket. Tudtuk, hogy élet-halál harc lesz, nagy volt a tét. Fontos három pontot szereztünk, a győzelem létfontosságú volt” – szögezte le.

A Real Madrid színeiben megszerzett századik gólját illetően azt mondta, az egyéni rekordok másodlagosak, de azért mindig örömet okoznak. Hozzátette: száz gólig eljutni nem mindennapos teljesítmény, annak pedig külön örül, ha találataival győzelmekhez tud hozzájárulni.

Antonio Conte, a milánóiak trénere arról beszélt a Sky Sportsnak, hogy a mostanában elért eredményeiken nem látszik, mennyi munkát végeznek el, mennyi erőfeszítést tesznek a siker érdekében.

„Nem tudom, hány olyan csapat van, amely ilyen mérkőzést tud itt játszani, és két gólról képes visszakapaszkodni. Mi visszajöttünk a meccsbe, volt esélyünk a harmadik gól megszerzésére”

– értékelt a vezetőedző, hozzátéve: ez az ütközet is bizonyította, hogy minden apró részletre figyelni kell, és úgy fogalmazott, kellenek ezek az állomások is, hogy jobbá váljon az együttes.

Csapata mentalitásával elégedett volt, ugyanakkor megjegyezte:

a Real Madrid döntőre készült, márpedig azokat nem szokta elbukni.

A hazai csapat a 33. percben 2–0-ra vezetett, az Inter a 68.-ban egyenlített, majd a találkozót a 80.-ban Rodrygo döntötte el.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában