nhl

2021.02.16. 08:36

Négy gólt szerezve sem tudott nyerni a Tampa Bay

A címvédő Tampa Bay Lightning 6-4-re kikapott a vendég Florida Pantherstől az észak-amerikai profi jégkorongliga hétfői játéknapján.

Ez volt öt napon belül a harmadik egymás elleni meccse a két floridai csapatnak, ebből a második Panthers-siker a „minisorozatban”.

A Florida kiegyensúlyozott támadójátékot produkált a meccsen, hat gólját hat játékos szerezte. Az együttes számára különösen értékes lehet a mostani siker, mivel legutóbb 2016. március 26-án tudott győzni Tampában, ahol ebben az idényben még egy rivális sem tudott diadalmaskodni. A győzelemmel a Florida egy pontra közelítette meg a középső csoportot vezető Lightningot, mely mögött óriási a tülekedés, ugyanis a hétfőn Detroitban nyertes Chicago Blackhawks és a Columbust verő Carolina Hurricanes is 20 pontos a Panthershez hasonlóan.

A Hurricanes hat perc után már kétgólos hátrányban volt a vendég Blue Jackets ellen, mely az első harmad végén még 3-2-re vezetett, a folytatásban viszont a Carolina parádézott és 7-3-ra nyert. A házigazdák a második szakasz második percében 27 másodpercen beül ütöttek két gól, majd a harmadik közepén 19 másodpercen belül találtak be kétszer.

A Blackhawks alaposan megszenvedett a csoportutolsó Detroittal, mely ellen hiába vezetett már korán 2-0-ra, végül csak hosszabbításban tudta legyőzni 3-2-re. A győztes találatot a meccset két góllal záró Dominik Kubalik ütötte.

A liga jelenlegi leggyengébb csapatának számító Ottawa Senators emlékezetes estén van túl, ugyanis a kanadai csoportban listavezető Toronto Maple Leafs gárdáját tudta legyőzni úgy, hogy a második harmad hajrájában már 5-1-es hátrányban volt. A Senators nyerőemberének Jevgenyij Dadonov bizonyult, aki két perccel a harmadik szakasz vége előtt egyenlített, majd a ráadás harmadik percében egy kontratámadás végén a bal felső sarokba lőtt, és tette teljessé a klub történetének első négygólos hátrányból elért fordítását.

Különleges sorozat zárult le a hétfői játéknapon. Olyan ugyanis még egyetlen amerikai profi ligában sem fordult elő, hogy két csapat az alapszakaszban sorozatban hét meccset játszott volna egymás ellen. A koronavírus-járvány miatt rendhagyó mostani szezonban azonban ezúttal ilyenre is sor került, ez a két együttes pedig az Arizona Coyotes és a St. Louis Blues volt. A hétfőit megelőző hat meccsükön „testvériesen” megosztoztak, hármat az egyik, hármat a másik gárda nyert. Most pedig mindössze egyetlen gól döntött közöttük, azt az egyet pedig a Coyotes csatára, Clayton Keller lőtte a 26. percben.

Eredmények:

San Jose Sharks-Anaheim Ducks 3-2

Detroit Red Wings-Chicago Blackhawks 2-3 – hosszabbítás után

Vancouver Canucks-Calgary Flames 3-4 – hosszabbítás után

Edmonton Oilers-Winnipeg Jets 5-6

Buffalo Bills-New York Islanders 1-3

Toronto Maple Leafs-Ottawa Senators 5-6 – hosszabbítás után

Carolina Hurricanes-Columbus Blue Jackets 7-3

Tampa Bay Lightning-Florida Panthers 4-6

Arizona Coyotes-St. Louis Blues 1-0

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában