nationalelf

2021.03.11. 12:11

A német szurkolók Kloppot akarják a válogatott élére

A németek mintegy negyede azt szeretné, ha Jürgen Klopp lenne a nyári Európa-bajnokság után távozó Joachim Löw utódja a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján.

Ez derül ki egy friss közvélemény-kutatásból, melyben az 1618 megkérdezett 24 százaléka tette le a voksát az FC Liverpool német trénere mellett, míg Löw korábbi segítője, a jelenleg

a Bayern Münchent irányító Hansi Flick kilenc százalékot kapott.

Még a német U21-es válogatott szövetségi edzője, Stefan Kuntz (4 százalék), az RB Leipzig trénere, Julian Nagelsmann (3) és a Chelsea-nél a közelmúltban munkába állt Thomas Tuchel (2) kapott szavazatot. A válaszadók körülbelül fele nem nyilvánított véleményt, míg egy külföldi edzőre mindössze egy százalék, egy „másik német szakemberre” pedig hat százalék szavazott.

Klopp ugyanakkor a Löw távozásáról szóló keddi bejelentés után többször is hangsúlyozta, hogy – legalábbis ezen a nyáron – nem akar a Nationalelf élére kerülni, a szerződése egyébként is 2024-ig szól Liverpoolban.

Löw döntését a megkérdezettek többsége üdvözölte,

19 százalékuk ráadásul azt mondta, már előbb távoznia kellett volna.

Csak kilenc százalék volt azon a véleményen, hogy a kapitánynak ki kellett volna töltenie a 2022-es világbajnokságig szóló szerződését.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában