Serie A

2021.04.26. 18:13

Nem indulhatnak a szuperligás csapatok

Nem indulhatnak az olasz labdarúgó-bajnokságban azok a csapatok, amelyek olyan versenyrendszerben is szerepelnek, amely sem az európai (UEFA), sem a nemzetközi szövetség (FIFA) égisze alá nem tartozik.

Ezt Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke jelentette ki, aki ezzel a Serie A történetének két legeredményesebb csapatára, a jelenleg is címvédő Juventusra, valamint az AC Milanra utalt, melyek még hivatalosan nem léptek ki az Európai Szuperligából.

A sportvezető hozzátette, június 21-ig kell jelezniük a kluboknak, melyik ligában szeretnének indulni, amennyiben fenntartják álláspontjukat, akkor elveszítik az olaszországi licencüket.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga alapítói között hat angol, továbbá három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi és az európai szövetség részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. Szurkolói csoportok szintén éles kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben.

Ezek hatására elsőként múlt kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből.

Szerda délutánra az Atlético Madrid és az Internazionale lépett vissza, az AC Milan pedig jelezte, hogy megértette a kritikákat és hasonlóan tesz, míg a Juventus ekkor már az ESL megvalósítását bizonytalannak értékelte. Az alapítóklubok közül így csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott hivatalosan az álláspontján a Szuperligát illetően, amelynek a tervek szerint 15 állandó, illetve öt további résztvevője lett volna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!