vb-2022

2021.04.07. 14:45

Rummenigge kiállt a katari rendezők mellett

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München labdarúgócsapatának ügyvezető elnöke kiállt a 2022-es világbajnokságot rendező Katar mellett, miután az ázsiai országot folyamatosan nemzetközi kritika éri, még válogatott játékosok részéről is.

A bírálók között vannak a német nemzeti együttes futballistái is, akik – norvég, dán, belga és holland kollégáikhoz hasonlóan – a márciusi vb-selejtezős mérkőzéseken az emberi jogok tiszteletben tartására hívták fel a közvélemény figyelmet. Például azzal, hogy ilyen jellegű feliratokkal ellátott pólókat vettek fel a kezdés előtt a bemelegítésnél, illetve himnuszuk alatt.

A The Athletic portálnak adott szerdai nyilatkozatában Rummenigge kifejtette: a futballistáknak joguk van arra, hogy kétségeiket és véleményüket kifejezzék, de meglátása szerint

a változás nem elutasítással, hanem párbeszéd végén történhet meg.

„És ez a változás nem egyik napról a másikra következik be, hanem egy folyamat eredménye és időbe telik” – mondta a sportvezető. Hozzátette: bajor klubjának partneri viszonya a Qatar Airways légitársasággal az elmúlt években megmutatta, hogy

„a futball, a párbeszéd révén a dolgok jobbá válhatnak”.

„Lassan, de biztosan” – hangsúlyozta. Rummenigge emlékeztetett, hogy Katar mindössze ötven éve független nemzet, és az iszlám világ részeként más kulturális, illetve vallási háttérrel bír. Kiemelte: a mostani kérések olyan jogokat érintenek, amelyeket Európában is több száz éves folyamat végén sikerült elérni. Példaként említette a német büntető törvénykönyv 175. bekezdését, amely büntetőjogi felelősségre vonta a homoszexualitást.

„Ezt 1871-ben vezették be és 1994-ig érvényben volt, míg végül megszüntették” – emelte ki a sportvezető.

A vb-házigazdákat az elmúlt években folyamatos kritikák érik a katari stadionok építésén dolgozó vendégmunkások kizsákmányolása, azok rossz munkakörülményei miatt.

Emberi jogi szervezetek egyetértenek abban, hogy az elmúlt időszakban történt már előrelépés ezekben, és ellenzik a vb bojkottját. Ugyanakkor sürgették a nemzetközi szövetséget (FIFA), hogy helyezzen nyomást Katarra a reformok és további intézkedések felgyorsítása, valamint teljes végrehajtása érdekében.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában