nhl

2021.06.08. 08:16

A Montreal az első elődöntős

A Montreal Canadiens negyedszer is legyőzte a Winnipeg Jets csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második fordulójában, ezzel az elődöntőbe jutott.

A Canadiens első harmadban szerzett kétgólos előnyét Logan Stanley duplájával a második felvonás elején percek alatt eltüntette a Jets, amely erőtlen támadójátékot nyújtott a találkozón, de így is eljutott a ráadásig. A mérkőzést és a párharcot végül Tyler Toffoli 62. percben szerzett gólja zárta le. A vendégek kapujában Connor Hellebuyck 39, a hazaiaknál Carey Price 14 védéssel zárt.

A Montreal utolsó csapatként biztosította a helyét a 16 csapatos playoffban, most pedig elsőként jutott elődöntőbe. A gárda hétmeccses győzelmi sorozatnál tart, pedig azt megelőző kilenc mérkőzésén egyszer nyert csupán. Az első körben a Toronto Maple Lefst 1-3-ról búcsúztatta, most pedig azt a Winnipeget „söpörte ki”, amely korábban hasonló módon lépett túl az Edmonton Oilersen. A Montreal történetének második leghosszabb sikerszériájánál tart ezzel a rájátszásban. A rekord 1993-ból egymást követő 11 győzelem, akkor bajnoki címmel zárt, amely a 24-szeres Stanley Kupa-győztes legutóbbi sikere. A Canadiens az elődöntőben a Vegas Golden Knights-Colorado Avalanche párharc továbbjutójával találkozik, amely négy meccs után 2-2-re áll.

A Bruins Bostonban már a 2. percben vezetést szerzett, de az Islanders fordított, és a harmadik harmad elején 5-2-es előnyben volt. A folytatásban felzárkózott ugyan a lendületes támadójátékot nyújtó házigazda egygólos különbségre, de az utolsó öt percben nem sikerült egyenlítenie. A vendégek kapujában Szemjon Varlamov nem sokat unatkozott, 40 védéssel végzett, miközben társai 19 alkalommal veszélyeztették a bostoni kaput a meccsen. Viszont így is kifejezetten hatékonynak bizonyultak, különösen emberelőnyben: négy fórjukból hármat gólra váltottak.

Eredmények, rájátszás, 2. forduló:

Északi csoport, 4. mérkőzés:

Montreal Canadiens-Winnipeg Jets 3-2, hosszabbítás után

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-0, a Montreal javára.

Keleti csoport, 5. mérkőzés:

Boston Bruins-New York Islanders 4-5

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-2, a New York Islanders javára.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában