nba

2021.07.18. 09:16

A diadal küszöbén a Milwaukee (videó)

A Milwaukee Bucks remek hajrával 123-119-re nyert a Phoenix Suns vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének ötödik felvonásán, így 3-2-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

Az izgalmas végjátékban a Milwaukee-t erősítő Jrue Holiday 119-120-as állásnál kiszedte a labdát a mérkőzés legjobbjának, a 40 pontot szóró Devin Bookernek a kezéből, majd 13,5 másodperccel a vége előtt fantasztikus gólpasszt adott Jannisz Antetokunmpónak. A kétszer is az idény legjobbjává választott görög sztár – aki 32 pontig jutott – látványos zsákolással fejezte be az akciót.

Társai közül Khris Middleton 29, Holiday pedig 27 ponttal zárt, míg a túloldalon a kétszeres olimpiai bajnok Chris Paul 21 pontot szerzett.

A Bucks 0-2-ről fordítva, sorozatban a harmadik meccset nyerte meg a fináléban, melyben ez volt az első idegenbeli siker.

A hatodik mérkőzést magyar idő szerint szerda hajnalban rendezik Milwaukee-ben.

A Suns – amely két évvel ezelőtt még a nyugati konferencia leggyengébb csapata volt – története első bajnoki sikerére hajt, míg a Bucks eddig egyszer, 1971-ben ünnepelhetett.

Eredmény, döntő, 5. mérkőzés:

Phoenix Suns-Milwaukee Bucks 119-123

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-2 a Bucks javára.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában