Az éremtáblázat élén végeztünk

2021.09.19. 13:43

Kajak-kenu vb: éremeső a magyaroknak a vasárnapi döntőkben

A magyar küldöttség 18 dobogós hellyel, hat elsővel, nyolc másodikkal és négy harmadikkal zárta a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságot.

Koppenhága, 2021. szeptember 19. Lucz Anna (elöl) és Csizmadia Kolos a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek vegyespáros 200 méteres versenyének döntõjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. A páros aranyérmes lett. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Az utolsó versenynapon fogadta talán a leghűvösebb idő a résztvevőket, bár az elmúlt napokkal ellentétben sütött a nap, változó irányú és erősségű volt a szél, valamint 12-13 fokos a levegő hőmérséklete.

Magyar részről Balla Virágot szólították először a rajthoz a kenu egyesek 200 méteres fináléjában. A győriek 27 éves sportolója inkább párosban aratta sikereit az elmúlt években és ebben a számban nem is igazán volt eddig nemzetközi tapasztalata, bár a tokiói olimpián nyáron kilencedik lett. A mostani döntőben rendhagyó módon tízen állhattak rajthoz egy középfutamos holtverseny miatt, s Balla nem tudott a dobogós helyek közelébe férkőzni, olyannyira nem, hogy végül utolsóként ért be.

A nap második fináléjában, férfi K-1 200 méteren már kínálkozott magyar éremesély, a friss ötkarikás negyedik Csizmadia Kolos ugyanis nem titkoltan az első három közé vágyott, az előcsatározásokat figyelve nem is alaptalanul, ráadásul a tokiói dobogósok – így az aranyérmes Tótka Sándor is – kihagyták ezt a vb-t. A rajt nem sikerült az Angyalföldi VSE 26 éves kajakosának, s utána ugyan felzárkózott az élbolyhoz, a rendkívül szoros befutó után megint leszorult a dobogóról, s ötödik lett.

Csipes Tamara a szám friss olimpiai ezüstérmeseként, a címvédő és tokiói bajnok új-zélandi Lisa Carrington távollétében favoritnak számított K-1 500 méteren, bár ott volt a mezőnyben egy másik új-zélandi, Aimee Fisher és az idei Európa-bajnok dán Emma Jörgensen is. A Honvéd 32 éves, kétszeres olimpiai bajnok kajakosa a gyengébb rajtot követően féltávnál második helyen haladt át Fisher mögött, de ahelyett, hogy a második 250 méteren csökkent volna a különbség a két hajó között, inkább csak tovább nőtt, így Csipes – a japán fővároshoz hasonlóan – ezúttal is ezüstérmet szerzett. Jörgensen lett a harmadik.

Folytatva a „hagyományt”, Bragato Giada és Nagy Bianka párosa sem rajtol jól a kenu kettesek 200 méteres fináléjában, de aztán összeszedték magukat, száz méter után már a középmezőnyben haladtak, majd egy nagyszerű hajrával „fellapátolták” magukat a dobogóra. Az első helyen a spanyolok, a másodikon a kubaiak végeztek.

A férfi kenupárosok 500 méteres versenyében – amely immár olimpiai szám – az évek óta együtt készülő Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős a többi magyar egységgel ellentétben jól indította meg a hajóját az elején. A 250-es ellenőrző pontnál a harmadik helyen voltak az olaszok és az oroszok mögött, majd nagyszerűen finiseltek, megelőzték a fáradó oroszokat, s bár az éllovast nem tudták beérni, megismételték két évvel ezelőtti, szegedi teljesítményüket, s ismét ezüstérmet szereztek.

A férfi kajak kettesek hasonló távján – amely 2024-ben, Párizsban szintén ott lesz az ötkarikás programban – az idei vb-n három számot is vállaló, egyesben olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint győri klubtársával, Erdőssy Csabával szintén a dobogót vette célba. Nem rajtoltak rosszul, de hiányzott belőlük az a lendület, amely az első három közé repítette volna őket, s végül nem is tudtak beleszólni az érmek sorsába. A spanyolok, a németek és a szlovákok mögött a negyedik helyen végeztek.

A nap egyetlen olyan döntőjét, amelyben nem volt magyar egység, a férfi kenu egyesek 500 méteres versenyét a német Conrad Scheibner nyerte, majd következett a vb-n most debütáló női kenunégyes 500 méter. A piros-fehér-zöld hajóban Balla Virág, Takács Kincső, Gönczöl Laura és Opavszky Réka térdelt, rajtuk kívül még öt másik csapat nevezett. Balláék jól kezdtek, a táv első felében az élen haladtak, 250 méternél azonban már a fehéroroszok mögé szorultak. A hajrához közeledve az ukránok is „megérkeztek” a magyarokra, ők azonban tartották a tempót, s végül sikerült a győztes fehéroroszok mögött a második helyen beérkezniük.

A szolnoki Gál Péter, akit tavaly kocogás közben elütött egy autó, és súlyos sérüléseiből felépülve idén tudott csak visszatérni a válogatottba, hetedik lett a kajak egyesek 500 méteres döntőjében, majd következett a női kajaknégyesek 500 méteres versenye, amelyet 2009 óta Magyarország ural a vb-ken (mindössze egyszer, 2015-ben nyert más nemzet, a fehérorosz). A csapat címvédőként és friss olimpiai bajnokként most is favoritként készült a rajtra. Mivel Bodonyi Dóra betegség miatt nem tudott felkészülni a világbajnokságra, a tokiói győztes egységhez képest változás történt a kvartettben – Gazsó Alida Dóra vette át Bodonyi helyét az utolsó beülőben -, de a négyes már az előfutamban is megmutatta, hogy az ereje, a lendülete mit sem nem változott. A hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta, a kétszeres ötkarikás első Csipes Tamara, az egyszeres olimpiai aranyérmes Kárász Anna és Gazsó ezzel együtt vasárnap a rajt után jelentős hátrányba került a Tokióban második fehéroroszokkal szemben, akik szinte kilőttek. Féltávnál is ők vezettek, s bár Kozákék az utolsó 200-on mindent megtettek, méterről-méterre zárkóztak a riválisra, nem tudták utolérni a vetélytársat, s ezzel megszerezték a nap negyedik magyar ezüstérmét.

A délelőtti programot a vegyes párosok 200 méteres versenyei zárták. A kenusoknál Korisánszky Dávid és Takács Kincső remekül teljesítve harmadikként ért be az oroszok és a lengyelek mögött, míg a kajakosoknál Lucz Anna és Csizmadia Kolos ellenállhatatlanul lapátolva mindenkit maga mögé utasított, megszerezve ezzel a nap első magyar aranyérmét.

Adolf Balázs aranyérmet szerzett a kenu egyesek 5000 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Kisbán Zsófia ezüstérmet szerzett a kenu egyesek 5000 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Kőhalmi Emese aranyérmet szerzett a kajak egyesek 5000 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Noé Bálint aranyérmet szerzett a kajak egyesek 5000 méteres versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján.

A magyar válogatott 6 arannyal, 8 ezüsttel és 4 bronzzal fölényesen nyerte a vasárnap zárult koppenhágai kajak-kenu világbajnokság nemzetek közötti versenyét, s végzett az éremtáblázat élén.

A vb-n 22 ország képviselői állhattak dobogóra.

Nyitókép: az aranyérmes Lucz Anna (elöl) és Csizmadia Kolos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában