Ökölvívás

2021.10.10. 10:04

Tyson Fury ismét legyőzte Deontay Wildert és megtartotta a WBC világbajnoki övét

A brit Tyson Fury megtartotta a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki övét, ismét fölényes győzelmet aratva az amerikai Deontay Wilder felett helyi idő szerint szombat este a Las Vegasban tartott nehézsúlyú profi ökölvivő világbajnoki címmeccsen; a bíró a 11. menetben, egy hatalmas kiütés után szüntette be a mérkőzést.

A meccs tétje a WBC nehézsúlyú világbajnoki öve volt, amelyet a 33 éves Fury birtokolt, miután második meccsükön, tavaly februárban technikai KO-val legyőzte az amerikait. Első ízben 2018 decemberében bokszoltak egymással, akkori küzdelmük döntetlennel zárult.

A „boksztrilógia” harmadik – és minden bizonnyal utolsó – felvonását nagy várakozások előzték meg, miután Wilder azzal vádolta ellenfelét, hogy második mérkőzésüket csalással tudta megnyerni.

A mostani meccs azonban ismét Fury meggyőző fölényét hozta. Wilder agresszíven, erős testütésekkel kezdte a mérkőzést, de Fury a második menetben több kemény ütést mért az ellenfelére, a harmadik végén pedig padlóra is küldte. Wilder a negyedik menetben rövid időre magára talált, Fury kétszer egymás után padlóra is került, de mindkétszer fel tudott állni. A következő menetekben Fury teljesen „kitisztult”, kemény kombinációkkal fárasztotta ellenfelét, aki szemlátomást egyre kevésbé bírta a nyomást, többször megrogyott. Az utolsó négy menetben Wilder „nagy verést” kapott, egyre ingatagabban állt a lábán, Tyson Fury pedig folyamatos támadta. Wilder a tizedik, majd a tizenegyedik menetben is – mindkétszer a brit kemény jobbhorga után – padlót fogott, a bíró pedig beszüntette a mérkőzést.

„Nagyszerű küzdelem volt, méltó egy sporttörténelmi trilógiához”

- értékelt Fury, aki sajátos módján méltatta – a sajtóhírek szerint kórházi ellenőrzésre szállított – riválisát. „Deontay Wilder egy kiemelkedő harcos, nagy csatára késztetett a pénzemért. Mindig azt mondtam, hogy én vagyok a legjobb a világon, ő pedig a második legjobb.”

A mostani találkozóval Tyson Fury, a „cigánykirály” profi karrierje harmincegyedik győzelmét aratta, és van egy döntetlene, míg Wilder mérlege 42 nyert meccs, egy döntetlen és két vereség.

Forrás: MTI

Címkék#Tyson Fury

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában