Atlétika

2022.04.14. 12:17

Marad Joyce Chepkirui Afrika-bajnok hosszútávfutó eltiltása

A 33 éves atlétát 2019-ben előzetesen négy évre tiltották el, mivel a biológiai útlevelében vérmintái eltéréseket mutattak 2016-ban és 2017-ben.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) fenntartotta Joyce Chepkirui Afrika-bajnok kenyai hosszútávfutó négy évre szóló eltiltását.

A 33 éves atlétát 2019-ben előzetesen négy évre tiltották el, mivel a biológiai útlevelében vérmintái eltéréseket mutattak 2016-ban és 2017-ben.

Chepkirui ügye egészen eddig nem zárult le, most viszont a lausanne-i székhelyű bíróság úgy határozott, hogy megerősíti az előzetes büntetést. A futó négyéves eltiltását 2019-től számítják, egyúttal a 2016. április 7. és 2017. augusztus 4. közötti eredményeit törölték, így a 2016-os Boston Marathonon elért harmadik helyezését is.

A kenyai sportoló legnagyobb sikerét 10 000 méteren érte el: a leghosszabb pályaszámban a 2014-es Nemzetközösségi Játékokon és a szintén 2014-es Afrika-bajnokságon is aranyérmet nyert.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában