Emilia Romagna Nagydíj

2022.04.23. 20:13

Verstappen megőrizte az első rajtkockát Imolában

A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj szombati sprintfutamát, ezzel megőrizte az első rajtkockát a vasárnapi viadalra.

A 24 éves Verstappen a 21 körös szombati száguldás startjánál elveszítette ugyan a vezető pozíciót, de két körrel a leintés előtt vissza tudta előzni a vb-pontversenyben vezető Charles Leclerc-t, a Ferrari monacói pilótáját.

Verstappen és Leclerc mögött előbbi csapattársa, a mexikói Sergio Pérez ért célba harmadikként, míg a másik Ferrarit vezető spanyol Carlos Sainz Jr. a 10. pozícióból rajtolva egészen a negyedik helyig jött fel.

A rajtot Leclerc kiválóan kapta el, azonnal átvette az első helyet Verstappentől, aki mögé Lando Norris (McLaren) sorolt be harmadiknak. Nem tartott azonban sokáig a féktelen száguldás, Csou Kuan-jü (Alfa Romeo) ugyanis már az első körben összeütközött az egyik kanyarban Pierre Gaslyval (Alpha Tauri), 

a kínai újonc versenyautója pedig a gumifalnak csapódott. 

A baleset miatt és a mentés idejére a pályára hajtott a biztonsági autó, amely három kör után engedte útjára a mezőnyt. Az újraindításnál Leclerc magabiztosan megőrizte a vezetést, mögötte Verstappen és Norris száguldott, az utánuk következő bolyokban viszont nagy csata kezdődött a pozíciókért.

Pérez a 13. körre feljött harmadiknak, lehagyva Norrist, a 10. pozícióból rajtoló Sainz pedig nagy felzárkózást bemutatva, szép előzésekkel egészen a negyedik helyig jött fel a 21 körös viadal végére.

A hajrában Verstappen utolérte Leclerc-t, és az első komoly előzési próbálkozásánál sikerrel is járt, a Ferrari versenyautóján láthatóan nem működtek olyan jól a gumik, mint a Red Bullén.

A vasárnapi futamot tehát Verstappen kezdheti az élről, mellőle pedig Leclerc startolhat. A rövidtávú viadal első nyolc helyezettje világbajnoki pontokat is gyűjtött, a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a többiek pedig sorrendben 5, 4, 3, 2, valamint 1 pontot szereztek.
A 63 körös Emilia Romagna Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.

A vasárnapi futam rajtsorrendje

    1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
    2. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
    3. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
    4. sor:
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
    5. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Mick Schumacher (német, Haas)
    6. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
    7. sor:
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    8. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
    9. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
    10. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

Borítókép: Emilia Romagna Nagydíj sprintfutama az imolai pályán 2022. április 23-án MTI / EPA / ANSA / SANNA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában