Nyírbátori FC

2019.05.21. 10:48

Minden hibát megbüntettek

A Nyírbátornak megvolt a lehetősége a jobb eredményre, de semmi nem akart összejönni.

Molnár Krisztián

Benkő Balázsék hiába igyekeztek a Jászberény ellen

Fotó: Pusztai Sándor

Az NB III.-as Nyírbátori FC-nek jó ideje minden hét a túlélésről szól, ettől függetlenül rendre helytáll, tavasszal is kifejezetten jó eredményeket ér el. Vasárnap az éllovasra egyre jobban tapadó Jászberény volt a vendég, ami némiképp belerondított az eddigi szereplésbe, és 3–0-s győzelmet aratott.

Nem akart jönni a gól

– Ismét nagyon nehéz hét van mögöttünk, ettől függetlenül nem játszottunk rosszul, bár az eredmény nem ezt mutatja – értékelte a találkozót ­Szilágyi Krisztián, a Bátor edzője. – Fel tudtuk venni a versenyt a feljutásért küzdő Jászberénnyel, az egész ­meccs egyenlő erők küzdelmét hozta. Ez jellemezte az első húsz percet is, de hibáztunk, emiatt hátrányba kerültünk. Azután megtettünk mindent az egyenlítésért, ráadásul az ellenfél kapusát ki is állították. A következő tíz percben nemcsak az egyenlítésre volt esélyünk, hanem még a vezetést is átvehettük volna, ám elöl is rendre hibáztunk.

– Nem jött a gól, míg hátul ismét egy hiba eredményezett újabb vendégtalálatot – folytatta a tréner. – A második félidőben is mindent megtettünk azért, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe, meg is voltak a lehetőségeink, de ezen a mérkőzésen semmi nem akart összejönni. A Berény könyörtelenül kihasználta minden hibánkat. Ettől függetlenül nagyon büszke vagyok a játékosaimra, megmutatták most is, hogy mekkora sportemberek, és milyen alázat van bennük. Küzdünk tovább most már, van még hátra két mérkőzés, mindent megteszünk, hogy eredményesen szerepeljünk, de kíváncsi vagyok, az előző három meccsen mi lett volna, ha…

A Bátor vasárnap hazai pályán játszik megyei rangadót a Sényővel, majd június 2-án a Gyöngyös vendégeként zárja a szezont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!