Nyíregyháza hírei

2012.11.17. 10:52

2012.12.21- Etka szerint nem kell tartani a Maja naptár jövendölésétől

Nyíregyháza - Baljós dátum a naptárban a 1221, de a számmisztikán túl ezúttal a Maja naptárra is hivatkoznak, akik szeretnek évente újabb világvégétől rettegni. A Maja naptár azonban egy eddig pontosnak bizonyult vésett kő, ami nem folytatódik december 21 után. Ez azt jelenti, hogy itt a világvége?

Az egyik magyarázat szerint ennek oka - "2012/2013 őszén és telén Tibetben és a Föld északi féltekéjén meleg lesz. 2012.december 21-én Földünk belép az egész Naprendszerrel együtt a galaktikus „null síkba".

Ez egy létező sík, ahol nincs áram, és ahol semmilyen tárgyban nem működik az elektromosság. Az egész Földön, 2012.12.21-én 10 óra körül - Moszkvai idő szerint - néhány perc alatt elsötétül minden és teljes csend lesz. Nem lesz semmilyen fény, áram, távkapcsolat (telefon, internet), és semmi sem fog működni".

A rettegés mindig jól jön a kereskedőknek, hiszen pánikba esve vásárolják fel a világvége esetén hasznosnak gondolt – de máskor fölösleges, vagy rossz minőségű termékeket. A beharangozott világvége előtt egy bő hónappal ellátogattunk a Nyíregyházán élő jósnőhöz Etkához, hogy vesse ki kártyájából, mire számítsunk december végén. Etka meglepett minket, hogy mit jósolt, nézzék meg videónkon!

-Pusztai Sándor-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!