A celebek majmolásával szegényedik a magyar kultúra

Nyíregyháza, Szatmárcseke -  A magyar kultúra ápolásának és tiszteletének jelen kell lennie a mindennapi szavainkban és tetteinkben is. 1823. január 22. A kézirat szerint Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását, erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. A 190. évforduló alkalmából a nyíregyházi megyeházán és a szatmárcsekei református templomban rendezett ünnepséget a napokban a megyei önkormányzat, a Kölcsey Társaság és Szatmárcseke önkormányzata.

A megyeháza nagytermében Seszták Oszkár mondott ünnepi beszédet. „Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol; s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt.” – idézte Kölcsey Ferenc szavait a megyei közgyűlés elnöke, majd rámutatott: a hagyomány szerint a nemzeti zászlónk három színének jelentése és jelentősége van. A piros szín az erő, a fehér a hűség, a zöld a remény jelképe. Ezt jelenti számunkra a Himnusz is: erőt ad a mindennapjainkban, hűséget követel a nemzeti összetartozás tekintetében és reményt nyújt arra, hogy méltó hagyatékot kapjanak utódaink nemzeti azonosságtudatunkból és kulturális értékeinkből.

– Máig példamutató Kölcsey hazaszeretete, felelősségtudata, a nemzetért való aggódása. A Himnusz a hitbeli megújulás jelképe volt 1848-ban és 1956-ban is, üzenete pedig, hogy a kultúra megtartó erő, e nélkül nincs nemzet és nemzeti felemelkedés – mondta Seszták Oszkár.

A magyar nemzeti himnusz születési helyének, Szatmárcsekének az üzenetét dr. Jánosi Zoltán főiskolai rektor, a Kölcsey Társaság elnöke fogalmazta meg. Elhangzott: földrajzilag talán igen, de szellemi értelemben nincs az országunknak, a világnak perifériája, hiszen bárhol születhetnek nagy dolgok, nemes gondolatok, kiváló példa erre Kölcsey Himnusza.

Ne kövessük a rossz példát!

Az ünnepségsorozat szatmárcsekei állomásán, a református templomban Bosák Nándor római katolikus püspök és Bölcskei Gusztáv református püspök hirdetett igét. Bosák Nándor beszédében elmondta: amikor a kultúrát, a hagyományokat és annak jövőformáló hatását vizsgáljuk, akkor könnyen meg lehet találni a kapcsolatot a keresztények egységért való imádsága és az ember konkrét céljai és feladatai között. Az egyházi elöljárók magyar kultúrával kapcsolatos gondolatcsokra a régmúlt felidézése mellett nem kevés napi példát és üzenetet is tartalmazott, amit nagyra értékelt a megye számos pontjáról és a határon túlról érkezett hallgatóság.

– A magyar kultúra nem csak az év egyetlen napján fontos és nem merül ki a Himnuszban. Hozzátartozik a kultúránkhoz az is, ahogy beszélünk, ahogy cselekszünk a mindennapokban. Hogyan szólunk szüleinkhez, gyermekeinkhez, tanárainkhoz, hogyan érvelünk igazunk mellett egy vitában? Ha önvizsgálatot tartunk, rá kell jönnünk, hogy van min változtatnunk. A magyar nyelv gazdag és gyönyörű. Gyakran mégis megszegényítjük és megszégyenítjük, például azzal, hogy utánozzuk a médiában felbukkanó beszélni nem tudó, de nagyon akaró „sztárokat”, majmoljuk öltözéküket és szóhasználatukat. Ez is kultúra, de vajon jó irányba, előre visz? – tette fel a szónoki kérdést Bölcskei Gusztáv, majd hozzátette: az embertársainkkal szembeni viselkedésünk is sokat elárul a kultúránkról. – Ha azt látjuk, hogy a másik ember nehéz időket él, bajba került és szó szerint vagy szimbolikus értelemben a földön hever, mit teszünk? Sorsára hagyjuk, még inkább sárba tapossuk vagy felsegítjük? – hangzott el az újabb kérdés.

Emlékplakettet kapott a fotóművész

Méltó gazdára talált a Kölcsey Társaság által alapított elismerés: a Kölcsey-emlékplakettet Korniss Péter, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotóművész kapta, aki ünnepi beszédet mondott a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett szatmárcsekei ünnepségen. – Az embert a fotográfia segítségével lehet a leghitelesebben bemutatni. Nagyjaink – így Kossuth, Bartók, Petőfi, vagy Ady – fényképekről megismert arcmásai bennünk élnek. A Himnusz írójáról, Kölcseyről soha nem született fotográfia – fogalmazott Korniss Péter. A fotóművész hozzátette: a fotográfia nemcsak portrékat őriz, hanem azt a világot is, ami körülveszi az embert, „azt a kultúrát, amiben él”.