Nyíregyháza hírei

2013.01.31. 15:34

Művészpalánták koncerteztek

Nyíregyháza - Mind a 13 versenyző győztesnek érezhette magát, hiszen ők a zenei tagozat legjobbjai.

Nyíregyháza - Mind a 13 versenyző győztesnek érezhette magát, hiszen ők a zenei tagozat legjobbjai.

A félévi vizsgameghallgatáson legjobban szereplő hangszeres növendékek léptek fel azon az úgynevezett pályázati hangversenyen, amelyet január 28-án, hétfő este rendezett meg a Nyíregyházi Művészeti Középiskola zeneművészeti tagozata az oktatási intézmény nagytermében.

A koncertet dr. Duffek Mihály zongoraművész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja nyitotta meg, aki elmondta, hogy a rendezvényen részt vevő mind a 13 növendék győztes, hiszen ők a zenei tagozat legjobbjai. Szólt arról is, hogy nagyon nehéz különböző hangszeres darabokat, énekes műveket összehasonlítani, ezért a zsűri főleg olyan szemmel figyeli a produkciókat, hogy zeneileg mennyire kifejezőek, mennyire tükröződik vissza a fiatalok tudása, tehetsége.

Ezt követően fuvolán, klarinéton, blockflötén, kürtön, zongorán, csellón csendültek fel a zeneművek, valamint felléptek még magánénekesek is.

A zsűri az első három hely sorsáról döntött, valamint a nézők is szavazhattak a nekik legjobban tetsző produkcióra. Az „Universitas gyűrűt” dr. Duffek Mihály adta át az általa legszínvonalasabbnak tartott műsorszámot bemutató fiatalnak.

Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, a zsűri elnöke az eredményhirdetés előtt összefoglalta a hangversenyen szerzett tapasztalatait. Először is örömét fejezte ki, hogy részese lehetett ennek az eseménynek. Mint elmondta, nagyon jól ismeri a középiskolás korosztályt, és nagyra értékeli, hogy a zeneművészeti tagozaton tanuló növendékek a mai „kulturálatlan”, bulvárhíreket felkapó világban ilyen magas színvonalon művelik a komolyzenei műfajokat. Mint hozzátette, ebben a sikerben és magas színvonalban benne van a művésztanárok és az oktatási intézmény vezetésének munkája is. Dr. Duffek Mihállyal együtt a többi zsűritag – Réti Balázs zongoraművész, Széplaki Zoltán blockflöteművész – is azon a véleményen volt, hogy az országban már nagyon sok művészeti középiskolában megfordultak, de ilyen jó kezdeményezéssel még nem találkoztak, ilyen magas színvonalú koncertet még nem hallottak.

A pályázati hangverseny eredménye:

I. díj Breczko Mária Mónika (Vásárosnamény, zongora, 13. zm, a felkészítő tanár: Csoba Tünde)

II.díj Agárdi Eszter (Kisvárda, gordonka, 12. zm, a felkészítő tanár: Agárdi Gáborné, a korrepetitor: Lizákné Tirpák Teodóra)

III.díj Kis Róbert (Balmazújváros, kürt, 13. zm, a felkészítő tanár: Zsupos Gábor, a korrepetitor: Mogyorósi Éva)

Közönség díj: Cservenák Boglárka (Nyíregyháza, fuvola, 13. zm, a felkészítő tanár: Tóth Rita, a korrepetitor: Mogyorósi Éva).

„Universitas” gyűrű: Agárdi Eszter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!