2013.02.12. 10:56
Kedvesemmel a középdöntőben
Fényeslitke - Bárhogy alakuljon a folytatás, neki A Dal – diadal. De nem csak számára, hanem a tévécsatornának is, hiszen saját idősávjában mindenkit vert a közmédia dalválasztó showműsora: ezúttal 2 millió 340 ezer néző követte figyelemmel hosszabb-rövidebb időre az Eurovízió-szerepléssel kecsegtető programot.
Fényeslitke - Bárhogy alakuljon a folytatás, neki A Dal – diadal. De nem csak számára, hanem a tévécsatornának is, hiszen saját idősávjában mindenkit vert a közmédia dalválasztó showműsora: ezúttal 2 millió 340 ezer néző követte figyelemmel hosszabb-rövidebb időre az Eurovízió-szerepléssel kecsegtető programot. A második elődöntőből a nézők szavazatai alapján Kedvesem című slágervárományos szerzeményével továbbjutott a fényeslitkei kötődésű ByeAlex, aki sajátságos bájával fényes karrier előtt, közben áll, pulzál.
– Abban biztos voltam, hogy Vastag Tamás és Janicsák Veca is továbbjut, utána viszont maradt egy kérdőjel. Picit számítottam rá, hogy az én leszek, és ezek szerint sikerült valamit átadnom a tévénézőknek. Úgy döntöttem, hogy nem izgulok, nem stresszelek, ami nem esik nehezemre. Mások is mondják, hogy árad belőlem a nyugalom, és tényleg: nem szokásom idegeskedni – fejtegette ByeAlex. A fényeslitkei Kossuth Lajos Általános Iskola és a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium után a Miskolci Egyetemre vezetett az útja, ahol filozófusként diplomázott. – Bár tanárképes filozófus vagyok, a zene most jobban érdekel.
Vitatkozós időszakon vagyunk túl a menedzsmentemmel, hiszen próbáltam meggyőzni őket arról: nem biztos, hogy el kell indulnom A Dal 2013 versenyen. Olyan rutinos előadókkal szálltam versenybe, akik más miliőből jöttek. Én eddig jóformán garázsokban próbáltam, nem szoktam hozzá a nagy felhajtáshoz, ám a műsor óta amondó vagyok, hogy érdemes volt belevágni. Utána másfél nap alatt több mint ezer like-ot kaptam a facebookon, és rengeteg sms-t, e-mailt is, amire egytől egyig válaszoltam. Rögeszmés ember vagyok, nálam alapszabály, hogy ha megtisztelnek, reagálnom kell. Az élő műsorban a háttérképet nagyrészt testvéremnek, Amarillának köszönhetem, aki amiizmus néven rajzol.
A Dal második elődöntőjéből a zsűri értékelése alapján Kállay-Saunders András, illetve Gáspár Laci & Plastikhead és Odett jutott tovább. ByeAlex is elnyerte a tetszésüket.
– A középdöntőre át kell gondolnom néhány elemet, igyekszem hasznosítani a szakmai tanácsokat. A próbák alatti szüneteket is olvasással töltöttem, naponta bújom a könyveket. Legutóbb Szerb Antal, Karel Capek és Gabriel García Marquez írásaiban mélyedtem el, A száz év magánnyal egyszerűen nem tudok betelni.
A menedzsmentje szerint „szeret pepecselni a témákkal, örök elégedetlen, keserédes, cinikus, de mégis mulatságos figura, akivel nehéz dűlőre jutni!”
– Ez így van – ismerte el Bye..., azaz Márta Alex. – A Rockinform szerkesztőjeként ismertem meg Bérces Ádámot, ő juttatta el a Csókolom című számomat az mr2-höz, majd miután kiderült, hogy van benne bifla, elszegődtem a CLS-hez, azóta is együtt dolgozunk a menedzsmenttel. A Dal tovább erősíti a szálakat, és most minden idegszálammal azon vagyok, hogy további örömet szerezzek mindazoknak, akik bíznak bennem.
- Ladányi Tóth Lajos -