Nyíregyháza hírei

2013.03.04. 15:31

Könyvbe „öntötték” a múltat

Nyírgyulaj - Ami eddig Nyírgyulajban álom volt, az immár valósággá vált.

Nyírgyulaj - Ami eddig Nyírgyulajban álom volt, az immár valósággá vált.

Mindenki kíváncsi történelmére, hiszen szeretné tudni, honnan származik, mi minden történt évszázadok alatt a családjával. Így vannak ezzel a települések is: szeretnének tisztában lenni múltjukkal, honnan indultak, kik voltak a lakóik, mennyire voltak részesei a magyar történelemnek, milyen eredményeket is tudtak elérni szorgos lakóik a mindennapokban.

Gyűjtöttek és kutattak

Ami eddig Nyírgyulajban álom volt, az immár valósággá vált: a településen élők és a községből elszármazott emberek immár könyv alakban is kézben tarthatják a település több ezer éves történelmét. A napokban megjelent ugyanis a ,,Nyírgyulaj község történeti leírása és néprajza’’ című kiadvány, amelyet nagy érdeklődés mellett március 2-án mutattak be a helyi közösségi házban.

– A település lakóiban mindig élt a vágy, hogy Nyírgyulajról is legyen egy összefoglaló helytörténeti monográfia. Ennek ötlete már 2001-ben is felvetődött, Zombori Zoltán kezdeményezte. El is kezdődött a gyűjtőmunka, de aztán abbamaradt. Három évvel ezelőtt az egyik szerző, dr. Tóth Árpád vetette fel a újra a kiadvány ötletét, s összefogva a még élő régebbi gyűjtőkkel, elkészítették a könyvet – elevenítette fel az előzményeket lapunk számára Becsei György, Nyírgyulaj polgármestere.

- Az önkormányzat a lehetőségeihez képest segítette ezt a munkát, de valójában a civil emberek fáradhatatlan és önzetlen kutatómunkájának köszönhető a könyv. Felkutatták a levéltári anyagokat és tudományos módszerekkel átnézték a dokumentumokat, valamint összegyűjtötték mindazt, ami szájhagyomány útján él. A könyv kiadását is magánszemélyek finanszírozták, Kardos Mihály és dr. Tóth Árpád.

- Aki kézbe veszi a könyvet, az őskortól 2000-ig ismerheti meg a falu történelmét, s híres embereit. Tartalmas kiadvány, nagyon sok név ismerősen köszön vissza a számunkra. Nagyon örülök, hogy most itt a jelenben ilyen nagy az érdeklődés a múlt iránt, az embereket érdekli, hogyan jutottunk el idáig, s remélem a múlt jobb megismerése erőt ad ahhoz, hogy a jövőben is élhető település legyen Nyírgyulaj.

Notesszel és ceruzával

Cseh Mihály, az öt szerző egyike így emlékezett vissza a gyűjtőmunkára:

- Amikor Zombori Zoltán 2001-ben kezdeményezte a helytörténeti kiadványt, notesszel és ceruzával a zsebemben jártam a falut. Felkerestem az idős embereket, s jegyzeteltem, mi mindent is hallottak az őseiktől a faluról, milyen mondások, szólások szálltak szájról szájra. Mikor 2010-ben Tóth Árpád felkeresett, örültem, hogy a korábbi gyűjtésem anyaga nem vész kárba, megjelenhet nyomtatásban. Bár a könyv 2000-ig fogja össze Nyírgyulaj történelmét, az azóta eltelt 13 évben is sok minden történt a faluban, látványos fejlődést ért el a falu, jó lenne ezeket is egy kiadványban dokumentálni, esetleg egy képes összeállításban megjelentetni.

A kiadvány folytatásán gondolkodik dr. Tóth Árpád is, aki szerzője és támogatója is a könyvnek.

- A megjelent 320 oldalnál több anyagot gyűjtöttünk össze, de hát határt kellett szabni az oldalak számának, így ennyibe tömörítettük össze az ismereteket. Nem befejezett munkáról van szó, tovább kellene folytatni. Mivel sok anyag hiányzik belőle, célszerű lenne átdolgozni az egész könyvet, de ki lehetne egészíteni egy fényképes kiadvánnyal is. Ennek gerince lehetne a sok iskolai tabló, de a családoknál is rengeteg fotó bujkál a fiókokban. Három év múlva esetleg össze lehetne ülni ismét egy könyvkiadás érdekében...

M. Magyar László


A gyulaji pátens

Kevesen tudják, hogy II. Rákóczi Ferenc 1703. július 22. és 24. között Gyulajban táborozott, s itt adta ki az úgynevezett gyulaji pátensét, amelyben megtiltotta katonáinak a kóborlást, a fosztogatást és harcra szólította fel őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!