Nyíregyháza hírei

2013.03.03. 12:39

Szabolcsi diáktriók a vitaverseny régiós döntőjében

Nyíregyháza - Az idén is meghirdették a középiskolás csapatok Szóval?! Országos Vitaversenyét, amely az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére, az Európai Unió finanszírozásában valósul meg.

Nyíregyháza - Az idén is meghirdették a középiskolás csapatok Szóval?! Országos Vitaversenyét, amely az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére, az Európai Unió finanszírozásában valósul meg.A vetélkedő három fordulón át (előválogatás, regionális döntők és országos döntő) teszi próbára a résztvevő csapatok vitatudását. Az első forduló egy online előválogatás volt, amelyben a versenyzőknek egy érvelő esszét kellett megalkotniuk, valamint egy online műveltségi játékot kellet megoldaniuk.

Országosan másfél száz csapat nevezett az idei versengésre. A fővárost is magában foglaló közép-magyarországi régió után legtöbben az észak-alföldi régióból jelentkeztek. A 25 nevező vitatrió közül megyénkből a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat és a három egymást követő évben továbbjutott záhonyi Dr. Béres József Kollégium együttese került be a debreceni Református Gimnáziumban március 18-án megrendezendő regionális döntőbe.

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!