Jegyzet: Hangok és idegek

Már Petőfi idejében is konfliktusok forrása volt a csendháborítás, hiszen az uraság is elküldte inasát a falu végi kurta kocsmába, hogy az ott lévő férfiak halkabban mulatozzanak, mivel aludni szeretne - M. Magyar László jegyzete. A probléma örök életű, hiszen nincs ez másképpen ma sem: aki pihenésre, kikapcsolódásra vágyik, a csendet, a nyugalmat keresi, aki pedig szórakozni szeretne, az a zenében, a táncban, a hangos vigasságban érzi jól magát. Nem könnyű megtalálni a kettő közötti egyensúlyt, talán mindenkinek alkalmazkodóbbnak, türelmesebbnek, megértőbbnek kellene lennie a másikkal szemben.

Míg 1847-ben a földesúr az inasát küldte a kocsmába a csend érdekében, ma már a rendőrségen teszünk bejelentést, ha nem bírjuk tovább elviselni a közterületről beszűrődő zajt, a szomszédból áthallatszó kiabálást, vagy ha túl hangos a szabadtéri rendezvény zenéje. El lehet képzelni a rend őreinek az elképedését, amikor egy délután a bulizó tinédzserek helyett 4-5 éves játszadozó gyermekeket találtak, tőlük nem tudott pihenni ugyanis az alsó szomszéd. Máskor valóban hangoskodó fiatalok miatt hívták ki a járőröket a társasházi lakók, s a lakás ifjú tulajdonosa csak azzal tudott védekezni, hogy nála nincs mindennap olyan zajos jókedv.

Lejjeb van a tűréshatárunk, ez nem vitás, az idegeink hamarabb felmondják a szolgálatot, mint korábban. Persze, jóval több a környezetünkben lévő zajforrás is, gondoljunk csak az utcán bőgetett autókra, motorokra. No meg ott van még az a kislány is, aki egy vasárnap délután a lakásukban a pianínón gyakorolni mert. Igaz, csak addig, amíg a felettük lakó szomszéd emiatt ki nem verte a balhét...

- M. Magyar László -