Nyíregyháza hírei

2013.05.16. 11:29

Kitüntetett szakdolgozók

Nyíregyháza - Több mint félszáz egészségügyi szakdolgozó munkáját ismerték el az Ápolók Nemzetközi Napján.

Nyíregyháza - Több mint félszáz egészségügyi szakdolgozó munkáját ismerték el az Ápolók Nemzetközi Napján.Az Ápolók Nemzetközi Napja – az ápolás megteremtőjeként emlegetett angol Florence Nightingale, a modern nővérképzés úttörő alakjának születésnapja, május 12-e – világszerte az egyik legkiemelkedőbb eseménye az egészségügyi intézményeknek.

Ezen a napon köszönik meg azt az áldozatos munkát a szakdolgozóknak, mellyel a mindennapokban fáradtságot nem ismerve, saját gondjaikat háttérbe szorítva ápolják a betegeket. A hagyományokhoz híven ünnepi műsor keretében adta át a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház vezetése a megyeháza dísztermében a kiemelkedő munka elismeréseit.

Móricz Istvánné ápolási igazgató nemcsak az idén kitüntetettek, hanem annak a 2900 szakdolgozónak a munkáját is megköszönte, akik a tagkórházakban végeznek áldozatos és példaértékű munkát. Mint mondta, nehézségekkel küzd az egészségügyi ágazat, de motivációval, az elvégzett munka értékelésével, a dolgozói elégedettség fokozásával, erkölcsi és anyagi megbecsüléssel a rendszerben lehet tartani a dolgozókat, és a pályaválasztás előtt állóknak is példát lehet mutatni elhivatottságból. – A hála, a köszönet és a tisztelet napja a mai, hiszen önök nélkül a gyógyítás kivitelezhetetlen – mondta köszöntőjében Mangol Csilla.

A főigazgató arról is szólt, az idén is folytatódik az ágazati béremelés. A jelenlegi információk szerint augusztus 31-étől – januárig visszamenőleg – átlagosan 10, a diplomás szakdolgozók 30–40 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak. A főigazgató úgy fogalmazott, a 2014–2020 közötti fejlesztési tervek között több olyan beruházás is lesz, ami a munkakörülmények javítását szolgálja uniós támogatással.

Kitüntetettek névsora:

Vásárosnamény, Fehérgyarmat, Nyírbátor

Katona Enikő osztályvezető főnővér (Szülészet-nőgyógyászati Osztály), Varga Istvánné ápoló (vásárosnaményi Belgyógyászati Osztály), Szaniszló Ferencné ápoló (vásárosnaményi Ápolási Osztály), Demeter Miklósné asszisztens (nyírbátori Ortopédiai, Urológiai Szakrendelő), Szlávik Lászlóné műtősnő (Központi Műtő), Ópris Sándorné ápoló (Rehabilitációs Központ), Filep Attiláné ápoló (Aneszteziológiai és Intenzívterápiás Osztály), Imre Csabáné ápoló (fehérgyarmati Sürgősségi Betegellátó Osztály).

Mátészalka

Bétéri Csabáné (Reumatológiai Osztály), Bégányné Kiss Judit (Belgyógyászati Osztály), Bíró Marianna (Sürgősségi Betegellátó Osztály), Gulyásné Balogh Zsuzsa (Központi Intenzív Osztály), Kerekes Sándorné (Fül-Orr-Gégészeti Szakrendelés), Kosztyu Lívia (Sebészeti Osztály), Végh Istvánné (Központi Laboratórium).

Jósa András Oktatókórház, Nyíregyháza

Vakályné Gyulai Zsuzsanna (Szülészet-Nőgyógyászati Osztály), Korpai Ibolya (Fül-Orr-Gégészeti Osztály Gyermek részleg), Mezei Józsefné (Ortopédiai Osztály), Komlósi Józsefné (Szemészeti Osztály), Barkóczi Józsefné (Sebészeti Osztály), Tóth Csaba Zoltánné (Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály), Nagyné Blum Anita (Ideg és Gerincsebészeti Osztály), Kulcsárné Oláh Anikó (Onkoradiológi Osztály), Kristonné Mester Katalin (IV. Belgyógyászat), Miklós Valéria (Sürgősségi Betegellátó Centrum), Magyar Györgyné (III. Belgyógyászat), Boda Attiláné (Neurológiai Szakrendelés), Tóth Béláné (Pulmonológia Osztály), Csűry Péterné (Krónikus Belgyógyászati Osztály), Rentkóné Orosz Anita (Gyermekosztály PIC részleg), Hagymássy Mónika (Gyermekosztály Sürgősségi Fogadó), Molnár Tünde (Gyermekosztály Újszülött részleg), Petrohainé Nagy Judit vezető asszisztens (gávavencsellői Tüdőgondozó Intézet), Juhos Árpádné asszisztens (Nőgyógyászati Szakrendelések), Rácz Julianna asszisztens (Urológiai szakrendelések), Lipcseiné Tarr Enikő asszisztens (Fül-Orr-Gégészeti Szakrendelések), Tóth Lászlóné fizioterápiás-asszisztens (Reumatológiai osztály Fizioterápiás részleg), Rákos Józsefné aneszteziológiai asszisztens (Bronchológiai Szakrendelés), Alexa Jánosné (Intézeti Gyógyszertár), Simonné Czirják Judit (Izotópdiagnosztikai Osztály), Máté Ildikó (Központi Laboratórium), Polgári László (Központi Betegszállító Csoport), Szászné Belme Zsuzsanna orvosírnokok és az ügyvitelszervezők vezetóje, Fülöp Melinda ügyvitelszervező (Gyermekosztály), Vajda Tiborné gyógytornász (Központi Fizioterápia).

Nagykálló, Sántha Kálmán Szakkórház

Fábián Istvánné segédápoló (Gerontopszichiátriai Osztály), Vékonyné Győri Ágnes műszakvezető ápoló (II. Pszichiátriai Osztály), Plajos Miklós segédápoló (Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály), Kosztonyák Jánosné gyógyszeres nővér (III. Pszichiátriai osztály), Graholy Józsefné vezető asszisztens (Járóbeteg ellátás).

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) kitüntetettjei:

Török Imréné ápoló és auditor (Szatmár-Beregi Kórházak, Fehérgyarmat), Káté Antalné osztályvezető ápoló (Szamár-Beregi Kórházak, Mátészalka), Cseresznye László osztályvezető ápoló (Sántha Kálmán Szakkórház, Nagykálló), Raskáné Petruska Gyöngyi Jósa MedHotel vezető ápolója (Jósa András Oktatókórház, Nyíregyháza).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!