Nyíregyháza hírei

2013.06.01. 15:02

A Kelet arcképcsarnoka: Szabó Pál, a nagyposta volt vezetője

Nyíregyháza - A főnöki évek után immár elnöknek szólítják.  A ranglétra minden fokát megjárta, elsőszámú vezetőként vonult nyugdíjba.

Nyíregyháza - A főnöki évek után immár elnöknek szólítják.  A ranglétra minden fokát megjárta, elsőszámú vezetőként vonult nyugdíjba.Ritka népes családba született, hiszen apjának és anyjának is hat-hat testvére volt Napkoron, ahová Palika 1937 nyarán érkezett meg. Napszámos, fiatal házas apja vályogból épített egy nyári konyhát, az volt a „házuk”. A háborút úgy úszta meg, hogy biciklis hírvivő lett.

A földosztáskor két holdat mértek nekik, de azt is a homokon, amit először fel kellett javítani, csak aztán termett szép búzát. Egy cimborája biztatására faültetésbe kezdett, gyümölcsöt termelt, mert a családot – akkor már lányuk is volt – csak így tudta eltartani. Akkor lett jobb a sorsuk, amikor a családfő – hasznosítva zenei hajlamát – zenélni is kezdett, a bandájával rendszeresen járt lakodalmakba, ünnepi eseményekre.

Mindenesként kezdte

Szabó Pál az általánost helyben, a középiskolát Nyíregyházán, a Kossuth-gimnáziumban végezte. Érettségi után a debreceni Kossuth-egyetemet célozta meg, de nem vették fel, mert az apját kuláknak vélték.

– Jobb híján a postára jelentkeztem, mert oda fiatal fiúkat kerestek munkára. Az alapképzés után a „harmadosztályú hivatalba”, Nyírtelekre helyeztek amolyan mindenesnek, a szakvizsga után egy hónapig ott voltam segédtiszt is – meséli Szabó Pál, aki ilyen beosztásban legalább 15 faluban dolgozott.

Legutoljára Mezőladányban szolgált, ahol nemcsak postás volt, hanem az apja után zenész is, mert időközben autodidakta módon elleste az öregétől a hegedülést. Onnan vonult be katonának a géptávírászokhoz. Hazatérve Nyíregyházán fogadták, kétműszakosként dolgozott a pénztárban, egyre magasabb beosztásban, míg ő lett a főpénztáros. – Hírlapszervezőként 42 település postásait ellenőriztem, ehhez motorkerékpárt kaptam, ami egészen Csengerig rázott a rossz utakon. Később a központban lettem ellenőr.

Nincs ideje a pihenésre

Innentől kezdve, ha valaki nyugdíjba ment, Szabó Pál mindig kéznél volt. Rábízták többek között a hírlaposztály-helyettesi posztot, ahol nemsokára ő lett a vezető.

– Akkoriban érte el a Kelet-Magyarország a százezres példányt! – emlékszik vissza. Előbb Nagy Domokos mellett főnök-helyettes lett, később, elsőszámú vezetőként már ő búcsúztatta elődjét, s lett a Nyíregyházi 1-es posta és körzete (több mint 400 alkalmazott!) vezetője. Az ő idejében építették meg az új, modern megyei postát, ahonnan később nyugdíjba vonult.

Többször kapott Kiváló Dolgozó kitüntetést, Európa több országában megfordult tapasztalatcserén. Felesége a Kodály-iskolából jött nyugdíjba, elsőszülött gyermekük orvos a megyei kórházban, lányuk fuvolaművész a Nemzeti Filharmonikus zenekarban.

Egyébként most sem pihen sokat, hiszen Gyúró Imre halálát követően őt választották a megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége elnökévé, és tagja az országos elnökségnek is.

Angyal Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!