Nyíregyháza hírei

2013.06.18. 12:12

Új őrsöt kaptak a sztrádazsaruk

Ófehértó. Kedden átadták az M3 autópálya Nyíregyháza és 49. sz. főút közötti szakaszának 254. kilométerszelvényében található Ófehértói Autópálya Mérnökséget és az autópálya-rendőrség új telepét, ami több mint egymilliárd forintból készült.

Ófehértó. Kedden átadták az M3 autópálya Nyíregyháza és 49. sz. főút közötti szakaszának 254. kilométerszelvényében található Ófehértói Autópálya Mérnökséget és az autópálya-rendőrség új telepét, ami több mint egymilliárd forintból készült. Az ófehértói egységben az Állami Autópálya Kezelő Zrt. munkatársai egy közel 700 négyzetméteres épületben dolgoznak majd, a járművek tárolását és karbantartását egy 1800 négyzetméteres műhelyben, garázsban oldják meg, továbbá egy tekintélyes méretű hidegraktár, sótároló és egyéb tároló is helyet kapott a telepen. Az autópálya-rendőrség új őrse több mint 400 négyzetméteren épült meg.

A telepavató ünnepségen Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára a nettó 1,15 milliárd forintból megvalósult projekt kapcsán elmondta: az autópálya működtetéséhez elengedhetetlen a mérnökségi és az autópálya rendőrségi telep megléte. A sztráda üzemeltetéséhez tartozik az utak tisztán tartása, a hidak időszaki vizsgálata, a híd- és szalagkorlátok karbantartása, valamint a KRESZ táblák cseréje, télen pedig kiemelt feladat a hótorlaszok megszüntetése és a síkosság elleni védelem. A baleseteknél diszpécserszolgálat segíti az utazókat, szükség esetén a forgalmat is a mérnökség munkatársai terelik el, rendőrségi irányítás mellett.

A közútkezelő idén összesen 10,44 milliárd forint támogatásból 108 kilométernyi erősen leromlot állapotú mellékutat újít fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

– Idén januárban megtörtént az M3 autópálya Nyíregyháza – 49-es főút közötti szakasz ideiglenes forgalomba helyezése, a napokban pedig véget ért a csomópont hiányzó forgalomtechnikai elemeinek kiépítése, így a főpálya már átjárható, megszűnt a sebességkorlátozás. A csomópontrendszer teljes értékűvé vált, biztonságosabb, gyorsabbá vált az átjutás a közlekedők számára – mondta el Völner Pál az Ófehértói Autópálya Mérnökség ünnepélyes átadásán, majd kiemelte: másfél évtizede több mint 4 óra alatt juthattak el az autósok Vásárosnaményból a fővárosba, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mára az utazási idő másfél órával rövidült.

– A kormány nagy hangsúlyt fektet az infrastruktúrafejlesztésre, ami Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét különösen kedvezően érinti. A közútkezelő idén összesen 10,44 milliárd forint támogatásból 108 kilométer erősen leromlott állapotú mellékutat újít fel ebben a megyében – tette hozzá a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

Folytatódik a sztrádaépítés

– A nettó 1,15 milliárd forint értékű projekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, az Új Széchenyi Terv keretében, a Közlekedés Operatív Program részeként valósult meg nettó 1,15 milliárd forint értékben. Az autópálya mérnökség az üzemeltetéssel kapcsolatos összes feladatot ellátja majd, de lesz dolga az őrs állományának is. A baleseteknél például diszpécserszolgálat segíti az utazókat, szükség esetén a forgalmat is a mérnökség munkatársai terelik el, rendőrségi irányítás mellett – taglalta Loppert Dániel, a zrt. kommunikációs vezetője.

– A sztrádaépítés a Vaja és Vásárosnamény közötti szakasszal folytatódik. A beruházás kettős gazdaságélénkítő hatással jár majd: egyrészt munkahelyeket teremt a kivitelezési fázisban, másrészt fellendíti a kereskedelmi vérkeringést. A távlati tervek egyike az M3-as Záhony felé történő meghosszabbítása, a térség, a megye számára ez egy jól kiaknázható logisztikai pontot jelenthet! – tette hozzá.

Elérjük Bereg fővárosát

Az ünnepi szalagot átvágók egyike volt dr. Vinnai Győző kormánymegbízott is, aki érdeklődésünkre elmondta: – Nagy öröm, nagy lépés és nagy lehetőség, hogy az úthálózat elérte a szatmári metszéspontot. Immár szinte egészen Mátészalkáig visz az út a megyeszékhelytől, ez nagyban elősegítheti a megye gazdasági fellendülését. A beruházástól a foglalkoztatottság javulását, újabb hazai vagy külföldi befektetők megjelenését reméljük. A közúthálózat fejlesztése, Bereg fővárosának elérése, illetve a magyar-ukrán határ elérése elengedhetetlen ahhoz, hogy helyzetbe hozzuk a megyét terület- és infrastruktúrafejlesztés, valamint innováció tekintetében. Meggyőződésem, hogy az itt élőknek nem segélyre, hanem lehetőségekre van szükségük – hangsúlyozta a kormánymegbízott.

KM-PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!