Jegyzet: Alu Baba és a 40 doboz

Néztem a hatalmas automatát, mint nyeli be és rágja meg gyors egymásutánjában a „szájába” tett fémfalatokat. Egyet-kettőt visszaköpött ugyan, de az Oltalom alatt állók nem adták fel, újra megetették vele az üres sörös dobozokat. Az alumíniumzabáló végül jóllakottan osztott-szorzott, majd egy 100 forintról kiállított nyomtatvánnyal köszönte meg a reklámszatyornyi vacsorát - Palicz István jegyzete.

Negyven dobozt lakmározott – számoltam utána a 2,5 Ft/darab egységár ismeretében, majd eljátszottam a gondolattal, hogy ha a „játékosok” minden 5. doboz után (12,5 Ft) kifizetést kérnek, a kerekítés szabályainak értelmében a kasszánál összesen 120 forint ütné a markukat...

Megéri? – fogalmazódott meg bennem az ünnepi pillanatokhoz talán méltatlan, de annál őszintébb kérdés, figyelembe véve a modern konzervdaráló értékét, áramfogyasztását, karbantartási, nyomtatási és papírköltségét, nem beszélve a begyűjtés, a szállítás és az újrahasznosítás áráról. Ha így nézzük, a válasz szerintem nem, és ezt még a környezetvédelem szemüvege sem segít másként látni.

Az akció társadalmi hasznát illetően viszont bizakodó vagyok. Aki hajlandó volt 40–50 forinttal többet fizetni a boltokban a dobozos sörért, hogy ne kelljen a göngyöleggel bajlódnia, bizonyára ezután is így tesz majd, és eszében sem lesz beszállni a filléres gépetetésbe. Viszont a köztereken lézengő, kukákban búvárkodó rászorulók, akiknek minden forint számít, elvégzik majd, amit sokan elmulasztunk: a szelektív gyűjtögetést. Bárcsak forgalomba helyeznének egy cigicsikk automatát is!

Palicz István