Nyíregyháza hírei

2013.07.10. 18:53

Rekordot döntött a megszűnő cégek száma

Nyíregyháza -  Az elmúlt hat hónapban 16108 céget töröltek a cégbíróságok, ez 538-cal több, mint az eddigi rekordfélévben, azaz 2010 második felében.

Nyíregyháza -  Az elmúlt hat hónapban 16108 céget töröltek a cégbíróságok, ez 538-cal több, mint az eddigi rekordfélévben, azaz 2010 második felében. Ennek kapcsán Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei elnöke elmondta: ennek elsődleges oka a rossz gazdasági helyzet, mivel nem indultak be gazdaságélénkítő programok, melyek a vállalkozások számára biztosítanák a működés és fennmaradás lehetőségét.

– A cégbedőlések már hosszú évek óta növekvő tendenciát mutatnak. Az idei első félévi 16108 cég nyilvántartásból való törlése kiemelkedően magas a korábbi időszak, évek számaihoz viszonyítva, de nem meglepő – mondta a gazdasági szakember.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a központi nyilvántartás szerint 33 599 gazdálkodó szervezet tartozik a kereskedelmi és iparkamara hatáskörébe, melyből 27 098 tett eleget törvényi kötelezettségének, a kötelező kamarai regisztrációnak – közölte Nagyné Varga Katalin, a megyei kereskedelmi és iparkamara főtitkára. A 2012. januárjától előírt kamarai regisztráció jelentős lépés a nem működő, tényleges gazdasági tevékenységet nem folytató cégek kiszűrésére, így egyértelműen állítható, a gazdaság átláthatóságát jelentősen elősegíti.

További részletek lapunk július 11-i számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!