Nyíregyháza hírei

2013.08.17. 13:17

„Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs”

Nyíregyháza – Hogyan lesz egy állattenyésztési szaküzem mérnökből, termeltetési szaktanácsadóból, a Tiszatej volt igazgatójából nótaénekes? – tettem fel a kérdést a Nyíregyházán élő Szabó Sándornak, akinek második szerelme az éneklés.

Nyíregyháza – Hogyan lesz egy állattenyésztési szaküzem mérnökből, termeltetési szaktanácsadóból, a Tiszatej volt igazgatójából nótaénekes? – tettem fel a kérdést a Nyíregyházán élő Szabó Sándornak, akinek második szerelme az éneklés.

– Negyvenöt esztendeje élek boldog házasságban a nejemmel, Eszterrel, aki a legfőbb kritikusom. Két gyermekünk és egy unokánk van. Ez idáig két lemezem jelent meg, az első a „Cudar ez a világ” címet kapta, a második korongnak már jóval optimistább lett a kicsengése: „Hinni kell a boldogságban”.

– Egyébiránt az öcsém, Lajos is hivatásos nótaénekes, előadóművész, ez amolyan apai örökség. Édesapánk ugyanis 40 évig volt kántor, minden vasárnap és ünnepen orgonált a templomban, csodálatos hangja volt és tengernyi nótát tudott. Emlékszem, elsőként egy magyar nóta klubot vezető debreceni tanár állított közönség elé. Huszonévesen, 1968-ban indultam az I. Nyílik a rózsa versenyen, de önhibámon kívül a szereplésem balul sült el, s emiatt 30 évig egyetlen nótát sem énekeltem – meséli Szabó Sándor, aki idővel Hajdúböszörményben, majd Nagyszénáson is profi kategóriában szerzett első helyezést, nemcsak a zsűrinek, önmagának is bizonyítva, hogy a nótaéneklés világában a helye.

A közönség a legjobb reklám

– Szeretni kell a nótát, és szívből kell énekelni, ez a legfontosabb – vallja a rendszeres időközönként teltházas nótaesteket tartó előadó, aki estjeit alkalomhoz illő szépirodalmi, verses blokkokkal színesíti. – Sok helyre hívnak énekelni szerte az országban, sőt azon túl is, mert hallottak a rádióban, tévében, vagy éppen a közönség vitte jó híremet. Az érzelmes, tartalmas, életről mesélő nóták a kedvenceim. Sajnos sok tehetséges énekes hangját már csak a kívánságműsorokban hallhatjuk, mert meghaltak.

Szabó Sándor ezután elárulta: őszintén bízik abban, hogy a magyar nóta – a megváltozott zenei közízlés ellenére – továbbra is megőrzi rangját, értékét, közösség összekovácsoló, lélekgyógyító erejét.

– Erre a pályára, hobbira is igaz az élethosszig tartó tanulás, vagyis sok-sok gyakorlással mindig lehet finomítani, tökéletesíteni egy-egy előadást. Egy pillanatra sem szabad elfelejteni: a közönség mindent lát és mindent hall, elsősorban nekik és önmagunk elvárásainak kell megfelelni! Mindegyik előadás egyfajta vizsga, amire lelkiismeretesen felkészülök.

Számomra mindegy, hogy 50 vagy 500 ember ül a közönség soraiban, ugyanazt az élményt, minőséget kapják tőlem és a cigányzenei kísérettől. Csak olyan nótákat tanulok meg és adok elő, amelyek közel állnak hozzám. Eltorzultnak és értéktelennek tartom a régi szép dalok pop- vagy rockköntösbe erőltetett újrafeldolgozását – mondta az előadóművész.

KM-PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!