„A gyűjtés egy egyirányú utca”

Dr. Antal Péter, az Antal-Lusztig gyűjtemény tulajdonosa beleszületett a képzőművészetbe. Nagyapja, Lusztig Sámuel az 1920-as évektől gyűjtötte a műtárgyakat, Antal Péter alig volt 13 éves, amikor eldőlt a sorsa.

– Elmentünk a nagyapámmal egy debreceni festő műtermébe, ahol megtetszett egy alkotás, amit az idős művésztől megkaptam ajándékba. Ez spirituszként hatott, attól kezdve folyamatosan arról álmodoztam, hogy egyszer lesz majd egy gyűjteményem – az életem pedig úgy alakult, hogy ez az álom valóra vált. A gyűjtőszenvedélyem 5–6 éves koromban papírszalvétával, jelvényekkel és bélyegekkel indult, később pedig eljutottam a képzőművészeti alkotásokig. Nemcsak műtárgyak, de könyvek is körülvettek, amiket lapozgatva szükségét éreztem, hogy a reprodukciókat lemásoljam. Elkezdtem rajzolni, festeni és faragni, és el is határoztam, hogy felvételizek a Képzőművészeti Főiskolára és ez lesz az én hivatásom. Igen ám, de a vágyam nagyobb volt, mint a tehetségem, így mindez megmaradt szenvedélynek. Pótcselekvésként érkezett az életembe a gyűjtés, ám elhatalmasodott rajtam és azóta is tart.

Kis életműveket tartalmaz

– Az Antal-Lusztig gyűjtemény kis életműveket tartalmaz, magányos művei nincsenek. Közel háromszáz művész mintegy négyezer műve alkotja a gyűjteményt – a tulajdonos szerint ez már nehezen kezelhető mennyiség, így minden idejét ezek rendezgetésével, rendszerezésével, restauráltatásával tölti. Azt mondja, számára minden egyes darab egy nagy szerelem, ezért egyetlen művészt vagy egyetlen alkotást sem tudna kiemelni, mert az „igazságtalan lenne a többiekkel szemben”.

A gyűjtemény folyamatosan változik, de egyre kevesebb darab hiányzik az életművekből. – Számomra a gyűjtés egy egyirányú utca: én csak veszek, de el nem adok. Az többször is előfordult, hogy egy-egy darabhoz csak csere útján tudtam hozzájutni, de az nem történhet meg, hogy értékesítsek valamit, ami a gyűjtemény része – mondja.

A magyar Chagall

A fesztivál ideje alatt Ámos Imre Szól a kakas… című kiállítása látható az Antal-Lusztig gyűjteményből. Ámos Imre, akit a magyar Chagallnak neveznek, 1907. december 7-én született Nagykállóban. A vallásos légkör, a jó és becsületes jellem fogalma, a szigorúan betartott ünnepi szokások, szertartások gyermekkorától kezdve összenőttek az előírt kötelességek, szabályok betartásával. Ezen a kiállításon a művész életének utolsó periódusában keletkezett képi panaszait tárják a közönség elé. Ámos Imre 1944 őszén indult el valamelyik németországi láger felé. A thüringiai Ohrdrufban még látták - sírja mindmáig ismeretlen.