Nyíregyháza hírei

2013.09.05. 11:55

Erőteljesebb fellépést szeretnének elérni

Nyíregyháza - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kereskedelmi cégeinek szakszervezeti titkárai és tisztségviselői részvételével tartott fórumot a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) csütörtökön Nyíregyházán.

Nyíregyháza - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kereskedelmi cégeinek szakszervezeti titkárai és tisztségviselői részvételével tartott fórumot a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) csütörtökön Nyíregyházán. A fórum résztvevői egyrészt tájékoztatást adtak a kereskedelemben dolgozók helyzetéről, másrészt vázolták a munkavállalók érdekvédelmének fejlesztését szolgáló egységes szakszervezeti konföderáció létrehozásának tervét.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) május elsején jelentette be az egyesülés tervét, a nyíregyházi találkozón, amelyen Buday Pálné, a KASZ alelnöke is jelen volt, a részletekről is szó esett. – Szeptember végén országos értekezletet tartunk, ezért is fontos, hogy a tagságot érintő aktuális kérdésekről tájékoztassuk a megyei tisztségviselőket, illetve hogy mi is friss képet kapjunk a szabolcsi helyzetről – mondta lapunknak Buday Pálné, a mintegy 17 ezer tagot tömörítő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke.

– Az egyik legfontosabb feladatunk a takarékszövetkezeteket érintő kormánydöntésből fakad: minden segítséget megadunk a tagjainknak az átszervezés kapcsán, de szerencsére azt tapasztaljuk, hogy az első körben nem kellett elbocsátásokkal szembesülniük az ott dolgozó, a KASZ-hoz tartozó munkavállalóknak. Komoly egyeztetéseket és sok tárgyalást igényel a három konföderáció tervezett egyesülése is: rengeteg a tennivaló ez ügyben, de abban biztos vagyok, hogy a hatalmas, mintegy 300 ezer tagot tömörítő szervezet erőteljesebben érvényesíthetné az érdekeit, nagyobb súllyal vehetne részt a munkavállalókat érintő törvényalkotási folyamatokban – mondta Buday Pálné, aki bízik abban, hogy a megállapodás ebben az évben megszülethet.

A szakszervezeti vezető arról is beszélt, hogy az új munka törvénykönyve sok problémát generált. – A szabadság kiadása és a távolléti díj kiszámítása kapcsán sok tagunk keresett fel bennünket és kért segítséget, de az ágazatra jellemző alacsony fizetések és a kialakuló bérfeszültségek kezelése is folyamatos munkát ad a KASZ vezetőinek, tisztségviselőinek – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!