Nyíregyháza hírei

2013.09.19. 12:32

Gyógyhely lett Nyíregyháza

Nyíregyháza - Magyarország 16. gyógyhelye lett Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, így olyan nemzetközi hírű települések mellé kerül fel a neve, mint amilyen Hévíz, Zalakaros vagy Balf. Az Észak-alföldi régióban eddig csupán Debrecen és Hajdúszoboszló viselhette e kitüntető címet, hozzájuk csatlakozott a szabolcsi megyeszékhely.

Nyíregyháza - Magyarország 16. gyógyhelye lett Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, így olyan nemzetközi hírű települések mellé kerül fel a neve, mint amilyen Hévíz, Zalakaros vagy Balf. Az Észak-alföldi régióban eddig csupán Debrecen és Hajdúszoboszló viselhette e kitüntető címet, hozzájuk csatlakozott a szabolcsi megyeszékhely. Az akkreditáció megszerzését szerdán jelentették be a városházán, ahol dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere azt mondta, a gyógyhellyé minősítés elismerés és biztatás is egyben.

– Mi eddig is tudtuk, hogy a város egy gyógyfürdő-központ, de most már erről igazolásunk is van, mindez pedig az elmúlt 2,5 év munkájának betetőzése. 2011-ben befejeződött a Parkfürdő 1,2 milliárd forintos felújítása, majd következett a termálkutak gyógyvízzé minősítése, az országos gyógyfürdő címek elnyerése, a Fürdőház rekonstrukciója, és mindennek az elismerése, a gyógyhellyé minősítés.

A város alig három év alatt közel száz éves hátrányt dolgozott le, és ennek hamarosan kézzelfogható eredményei is lesznek. Egy 2011-es döntés nyomán ugyanis október 25-étől az unióban lehetőség nyílik a határon átnyúló egészségügyi szolgáltatások igénybevételére, a szomszédos országok közelsége pedig e téren nagyon komoly potenciált jelent számunkra. A gyógyhellyé nyilvánítással egy új korszak kezdődik a város életében, hiszen az ebben az évben induló, 2,1 milliárd forintos sóstói beruházás része egy 1400 négyzetméteres gyógyászati központ kialakítása is, ami új távlatokat nyit az egészségturizmus előtt.

Lapunk kérdésére, hogy a várhatóan emelkedő vendégszámra hogyan készül fel a város, a polgármester azt mondta, ez a siker újabb feladatokat ad az önkormányzatnak, de ezt természetesen nem bánják, sőt! – A szálláshelybővítés terén vannak biztató jelek, és amellett, hogy szakmai befektetőket várunk, szeretnénk, ha a helyi vállalkozók is komoly lehetőséget látnának a szálláshelyek kialakításában.

Dr. Podlovics Roland, a Sóstó-gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója azt mondta, az akkreditáció folyamata nem volt egyszerű, hiszen számos feltételnek kellett megfelelni. – A minősített gyógyvizek mellett szükség volt a szakorvosi ellátások meglétére, illetve a területi adottságokra: a hatóságok vizsgálták Sóstó por- és zajterhelését, de még a szélirányt is. Ezek eredménye alapján kimondták: nincs akadálya a gyógyhely minősítés odaítélésének – mondta Podlovics Roland, aki hozzátette: rövid, de munkás időszak áll mögöttük, aminek nemcsak a vendégek számának és a szálláshelyek kihasználtságának emelkedése az eredménye, de immár a minősítés megszerzése is.

Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság marketing igazgatója arról beszélt, hogy a termálvízre épülő fürdőkultúrát remekül egészítik ki az egészségügyi szolgáltatások, melyek e régióban kiemelt jelentőséggel bírnak. Azt mondta, ugrásszerűen nő az egészségturizmus szerepe, az előrejelzések szerint pedig ez a tendencia tovább erősödik, olyannyira, hogy 2022-re a turizmus és az egészségügy együtt a világ vezető gazdasági ágazata lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!