Nyíregyháza hírei

2013.09.10. 11:02

Napkoriak élménye a szatmári sváboknál

Napkor - Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Kaplonyban jártak a napkoriak.

Napkor - Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Kaplonyban jártak a napkoriak.Határon túli kirándulást szervezett a Napkori Német Nemzetiségi Önkormányzat, amely minden résztvevő számára határtalan élménnyel ért fel. Páll Ida is csupa kellemes emléket őriz mindhárom állomáshelyről.

– Én napkori születésű budapesti lakos vagyok. Gyakran tartózkodom a szülőfalumban, ezért engem is meghívtak a szervezők a kirándulásra – mondta a nyugdíjas tanár. – Szatmárnémeti, Nagykároly, Kaplony – e három helyet kerestük fel. A falunkból sokszor és sokan jártak már ezeken a helyeken, különösen Kaplonyban, hiszen őseink innen származnak, így a Kéningerek is, például édesanyám. A napkori Kéninger Miklós, a „svábság tudósa” sokat mesélt nekem közös őseink történetéről. Ezért is készültem nagy várakozással az útra.

Útjuk első állomása Szatmárnémeti volt. Meghatározó élményt jelentett a szépen felújított püspöki palota megtekintése, ahol Schönberger Jenő püspök személyesen fogadta a napkoriakat.

– A püspök úr kedves, vidám, közvetlen személyisége nagy hatást tett ránk. A kápolnában az előtt az oltárnál álltunk, amelynél egykor örök hűséget fogadott egymásnak Petőfi Sándor és Szendrei Júlia. Magyar tanár lévén (kedvenc költőm Petőfi) elérzékenyültem.

A székesegyházban megkoszorúzták a boldoggá avatott Scheffler János püspök síremlékét, és megnéztük az emlékszobáját is. A Szatmárnémeti múzeumban Tóth Zoltán kalauzolta végig a napkori kirándulókat.

– Nekem itt a néprajzos kiállítás tetszett a legjobban. Nagykárolyban Hágó Attila régész, múzeumigazgató vezetett végig bennünket a felújított Károlyi-kastély reprezentatív termein. Kaplony altemplomában mély áhítattal néztük meg a Károlyi grófok páncélkoporsóit. Az elhunyt feleségek szíve egy urnában nyugodott a koporsó tetején. Itt láthattuk Horthy Miklósné koporsóját is, aki Károlyi lány volt. Én többször is találkoztam a még élő gróf Károlyi Lászlóval, mivel a közel 100 éves újpesti iskolát (ahol tanítottam), egyik őse, gróf Károlyi István alapította. Ünnepélyes alkalmakkor meghívott vendége volt iskolánknak feleségével, Erzsébet asszonnyal. A csoport egyik része a temetőbe látogatott ki, ahol a saját falunkbeli sváb nevek hasonmását, rokonainkat fedezhettük fel. Jó érzéssel és megelégedve indultunk haza, mert mindenhol rokoni szeretettel fogadtak bennünket. Köszönet a szervezőknek az emlékezetes útért – tette hozzá Páll Ida.

KM–LTL

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!