Nyíregyháza hírei

2013.09.17. 11:42

Nemzetközi lesz a Nemzeti Vágta

Nyíregyháza - Ötről hatra jutottak a szervezők lólépésben. Feketén-fehéren beigazolódott, hogy annak idején jól sakkoztak, és sikerült hagyományt teremteniük a Nemzeti Vágtából, amely idén nemzetközivé lesz: az egyik futamban határon túliak is részt vesznek a budapesti Hősök terén.

Nyíregyháza - Ötről hatra jutottak a szervezők lólépésben. Feketén-fehéren beigazolódott, hogy annak idején jól sakkoztak, és sikerült hagyományt teremteniük a Nemzeti Vágtából, amely idén nemzetközivé lesz: az egyik futamban határon túliak is részt vesznek a budapesti Hősök terén.

Összesen hetvenkét település lovasa áll rajthoz szeptember 20-22-én. Márton Sarolta és Eszenyi Róbert szabolcs-szatmár-beregiekként indulnak el – ők a Borsodi Vágtán végeztek az első és a második helyen –, a Nyírségi Vágtát Bálint István nyerte (Tímár, Vetőmag és Szárító Kft., Igama Di Re), a második pozícióban Gyurcsán Róbert (Ajak, Dariusz) végzett, a Tiszai Vágtán pedig Brenner János második lett (Máriapócs, Timpex Kft., Timpex Ampato). Kalló Fanni, Nyíregyháza lovasa direkt nevezéssel, ami azért járt, mert előfutam színhelye volt a megyeszékhely.

Szombaton tizenkét előfutamot rendeznek, és minden futam első és második helyezettje jut tovább a másnapi középfutamokra, azok győztesei jutnak tovább a délutáni döntőre, melynek nyertese átveheti az elsőnek járó ötmillió forintos fődíjat és a vándordíjat, egy 1848-as huszárszablyát.

A rendezvényt felvezető program alkalmával Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke elmondta, hogy az elmúlt időszakban közel húsz elővágtát rendeztek Magyarországon, illetve Székelyföldön és a Vajdaságban. A Nemzeti Vágtát minden évben a magyar hadtörténelem egy-egy kiemelkedő személyisége emlékének szentelik. Ezúttal báró Simonyi Józsefre (1771-1832) emlékeznek. Simonyi óbester legendás hírű huszártiszt volt, aki kortársaitól kapta „a legvitézebb huszár” kitüntető címet. Lesz jótékonysági sztárfutam, kishuszár vágta, kocsitoló verseny, fogatvágta, díjugrató verseny, történelmi lovas gála és akadályvágta is.

Az Andrássy úton ismét Vágta Korzó fogadja a vendégeket, ahol az induló települések és a nemzetközi futam országai mutatkoznak be. A Műcsarnok és az 56-osok tere között pedig az Országkonyha várja a magyar gasztronómia tradicionális étel- és italkülönlegességeivel a látogatókat. A részletes program megtekinthető a www.vagta.hu internetes oldalon.

– Szeretnék az első három hely valamelyik végezni – jelentette ki Eszenyi Róbert, Elyse zsokéja, aki Nyírbogdányt képviseli.

Márton Sarolta, a Borsodi Vágta győztese a szabolcs-szatmár-beregi Ilket reprezentálja. Egyértelműsítette a célját:

– Bízom benne, hogy a közreműködésemmel harmadszor is a megyéből kerül ki a Nemzeti Vágta győztese – mondta Ringló lovasa, aki két éves (!) kora óta lovagol, és tíz esztendeje díjugrató-versenyek résztvevője. Nem ugratás a jóslata: nyerni vágtat a Hősök terére.

 

Katari és máltai induló

Az idén nemzetközi futamot is rendeznek. Magyarország meghívására hét ország lovasa vesz részt a versenyen: egyelőre Szlovákia, Szerbia, Kuvait, Katar, Málta, Kazahsztán és Oroszország szerepel az indulók között. A lovasoknak két napjuk lesz összeszokni a sorsolás útján hozzájuk rendelt állatokkal. Magyarországot Fodor Ákos (Zamárdi) képviseli.

 

KM–LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!