Nézőpont: Menni vagy nem menni?

A hamlet-i kérdés „magyaros” változata azt gondolom egyre többek fejében ott motoszkál. A szomorú tendencia (sarkítva: hazánk fia inkább látja jövőképét egy dublini kocsma söntéspultja mögött, mintsem itthon) félő odáig fajul, hogy egyre több kistelepülés feje fölött jelenik meg - amolyan Damoklész kardjaként - az elnéptelenedés veszélye. Tarnavölgyi Gergely jegyzete.

Mert hogyan is mennek mifelénk, egy átlagos magyar családnál a dolgok: az általános iskolát még helyben végzi el a kislegény vagy a kisleány, ám a középiskolai ballagás már egy nagyobb, megyebeli városban éri őt. Ekkor is válaszút elé kerülhet: ha szakmája van (és kitörölhetetlen lokálpatriotizmus dúl a lelkében), elhelyezkedhet szűkebb pátriájának valamely üzemében, kisebb gyárában. Ha azonban továbbtanul, sanszos, hogy a végcél a főváros lesz, de „rosszabb” esetben is Debrecen. Utópisztikus az a helyzet, amikor egy agrármérnöki végzettséggel rendelkező, tettre kész fiatal a családi gazdaságba visszatérve fáradozik saját maga, családja és a régió előrejutásán. Diplomával a kézben sem fenékig tejfel azonban az élet: a hazai „papírgyárakat” elhagyva hányan de hányan mosogatnak, vagy szállítanak pizzát Európa különféle pontjain.

Az ország perifériáján a legfontosabb kérdések egyike a munkahelyteremtés. Éppen ezért duplán örülök annak, ha egy néhány ezer fős településünkön bővül a foglalkoztatás. Telhetetlen vagyok, ha azt mondom, ez az érzés elfoghatna jóval, de jóval többször is? És akkor nem fenyegetne tovább bennünket a szabolcsi szellemfalvak réme sem.

- Tarnavölgyi Gergely -