„Remélem, nem kell innen elmennem”

Nyíregyháza - Amitől ez a kis ország különleges, az a kultúrája, nem a focija – véli Alföldi Róbert.

– Bármilyen furcsa, annak ellenére, hogy a darab itthon és külföldön is nagyon sikeres, nem igazán szeretem, ahogy az írót sem. Nekem nagyon mâché a humora, és mindig rácsodálkozom, hogy a nézők mennyire vevők rá. Talán azért, mert amit ábrázol, az létező jelenség a világban, a mi előadásunkban pedig Gothár Péter kiválóan érzékelteti, hogy ebben valahol mélyen nagyon sok szeretet van. A testvérek ölik ugyan egymást, de látjuk, hogy nem tudnak egymás nélkül élni – kezdte a beszélgetést Alföldi Róbert a Vidor Fesztiválon bemutatott Vaknyugat című előadás kapcsán.

– A pap, akit játszom, folyamatosan arról beszél, hogy ne akarjuk megváltoztatni a másikat, hogy figyeljünk egymásra. Mindig nagyon nehéz döntés, hogy mennyire másszon bele az ember egy másik életébe, még akkor is, ha látja, hogy baj van. Welsh atya vizsgálja, hogy a szolidaritás és az odafigyelés mennyire működik a világban. Próbálja megbékíteni a fiúkat, de túl gyenge ahhoz, hogy bármin is változtatni tudjon, ezért feláldozza magát a békülés érdekében.

Alföldi Róbert a Vaknyugat bemutatója előtt azt nyilatkozta, nem tudja, milyen ember Welsh atya és ezt az előadást követően is így gondolta. – Nem az én dolgom, hogy ezt tudjam. Próbálok eljátszani egy figurát, aki a saját gondolataimból, a velem történtekből áll össze, így formálódik a karakter – mondja.

Hogyan tovább?

Nagy sóhaj előzte meg a „hogyan alakul az elkövetkező néhány év?” kérdésre adott választ. – Sokfelé járok majd, körülbelül három évre előre tudom, mit fogok csinálni. Klasszikus és legújabbkori darabokat egyaránt rendezek majd itthon és külföldön. A Vígszínházban kezdek, aztán következik Németország, Ausztria, a Radnóti Színház, az Opera, majd Pilsen és Izland. Nagyon remélem, hogy lehet majd itthon dolgozni, és nem kell innen elmennem…

– Az elmúlt években a Nemzeti Színház igazgatójaként és most, az István, a király bemutatása kapcsán is számtalan támadás érte. Azt mondja, nem véletlen, hogy a hatalomnak egyre fontosabbá válik a kultúra, annak leigázása és kézben tartása. – Mint minden diktatórikusság jeleit mutató társadalomban, a színháznak egyre nagyobb szerepe van, mert lassan az egyetlen olyan terep lesz – ha már nem az –, ahol őszintén lehet fogalmazni. Vagy ha már azt sem, a néző érti az összekacsintást, ezért a választások közeledtével mind fontosabbá válik, hogy a hatalom rátegye a kezét a színházakra – mondja.

Nincs teljes igazság

Amikor az István, a királyról kérdeztük, mosolyogva csak annyit válaszolt: – Az elmúlt néhány napban egymillió ember látta. Nekem ennyi bőven elég. – Nézze, nem kell velem egyetérteni. Nincs teljes és megkérdőjelezhetetlen igazság, hanem gondolatok vannak és filozófiák, különböző világok, és amíg ezt nem tanuljuk meg, addig egy helyben fogunk toporogni. A Vaknyugat pont valami ilyesmiről szól.

Nagyon szívesen beszélgetek azokkal, akik látták az István, a királyt, de az egyre színvonaltalanabb hörgés már nem rólam szól, hanem az ország morális állapotáról. Az, hogy én nem próbáltam meg alkalmazkodni az elvárásokhoz, provokatív és dühítő lehet. Azok az emberek, akik rémülten, szorongva és ideggyengén üvöltenek, nem hozzám szólnak, hanem a politikusokhoz. Amitől ez a kis ország különleges, az a kultúrája, nem a focija. Jelenleg a legfontosabb dolgot tartjuk a legkevésbé értékesnek. Ha erről nem veszünk tudomást, elszalasztjuk azt a lehetőséget, hogy ez az ország olyan hely legyen, amilyen lehetne.