Nyíregyháza hírei

2013.10.11. 17:39

Elámultak attól, amit láttak

Nyíregyháza - A Nyírségvíz Zrt. szakemberei két napon át látták vendégül kárpátaljai kollégáikat.

Nyíregyháza - A Nyírségvíz Zrt. szakemberei két napon át látták vendégül kárpátaljai kollégáikat. A tapasztalatcsere és a jó gyakorlatok átültetése volt a központi célja annak a szakmai és tanulmányi konferenciának, melyet csütörtökön és pénteken rendezett a Nyírségvíz Zrt. Az eseményre meghívást kapott több kárpátaljai vízműtársaság igazgatója is, közülük végül 15 tett eleget a nyíregyházi székhelyű társaság invitálásának.

Lenyűgözte őket

A két nap tapasztalatait Galajda József, az ukrán Kárpátvíz Kft. ügyvezetője foglalta össze lapunknak. – Túlzás nélkül állíthatom, hogy lenyűgözött engem és kollégáimat az, amit itt Nyíregyházán láttunk. Jó volt szakmai szemüvegen át megtapasztalni azt, hogy milyen eszközökkel és infrastruktúrával érhető el a zökkenőmentes és gördülékeny szolgáltatás.

Mondom ezt annak tükrében, hogy nálunk a legtöbb kárpátaljai településen, köztük Ungváron és Munkácson, csak szakaszos a vízellátás, azaz a szolgáltatás a nap egyes szakaszaiban nem is üzemel, nincs csapvíz – mondta az ukrán szakember, aki kiemelte: a beregszászi központú Kárpátvíz Kft.-nek 49 százalékban a Nyírségvíz Zrt. a tulajdonosa,valamint azt, hogy a magyar cégnek köszönhetően 2008 óta folyamatos a vízellátás Beregszászon.

Alaposan átvizsgálták

Galajda József szót ejtett arról az uniós pályázatról is, melynek keretében egy átfogó, minden apró részletre kiterjedő felülvizsgálaton esett át az ungvári és a munkácsi vízmű.

– Ez rávilágított a két közműhálózat kisebb-nagyobb hibáira, megállapította a rendszerek kapacitását és meghatározta a szükséges fejlesztés irányvonalát.

A Budapesti Víz Világtalálkozóhoz is kapcsolódó két napos konferencia során a Nyírségvíz rendszerének gyakorlatát ismerhették meg a kárpátaljai szakemberek, ám ezen túl szakmai előadásokon is részt vettek.

Ezeken szó esett a szennyvízelvezetést és tisztítást érintő hazai környezetvédelmi szabályozásról, a megyeszékhely és annak agglomerációjának szennyvízelvezetéséről, tisztításáról, az iszapkezelésről és a komposztálásról. A pénteki programokon tiszteletét tette Sergiy Borodenkov, Ukrajna magyarországi főkonzulja is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!