Nyíregyháza hírei

2013.10.09. 13:53

Megszépülnek a hősök sírjai

Nyíregyháza - Diákok segítenek felújítani és megtisztítani a Hősök temetőjében található sírokat.

Nyíregyháza - Diákok segítenek felújítani és megtisztítani a Hősök temetőjében található sírokat.Egy projekt keretében találkozott a kínálat és a kereslet, ugyanis a Megyei Temetkezési Vállat terveiben már szerepelt a főleg turisták által látogatott sírok felújítása, ám nem volt elég szakember hozzá, a művészeti képzésben részesülő diákoknak pedig ez egy kiváló feladat, és egyúttal a köz hasznát is szolgálja.

Közfeladatként festik újra a sírfeliratokat a diákok

Az alapítványunk, az Új Széchenyi terv keretében nyert pályázati pénzből végezteti a speciális feladatot, mert az új Köznevelési Törvény szerint az érettségire készülő diákok így teljesítik a követelményként előírt 50 órás közösségi szolgálatot – mondta el érdeklődésünkre Károly Viktória projektvezető. - A Matura Alapítvány tartja fenn az Abigél Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakképző Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégiumot.

Az itt tanuló diákok művészeti képzettsége lehetőséget ad rá, hogy az most igényként jelentkező, az átlagostól magasabb követelményt sikeresen teljesítsék. 105 tanulót vontunk be a programba, több intézménnyel kötöttünk együttműködési szerződést, és ezek egyikeként a Hősök temetőjében lévő sírokat megtisztítjuk, a hiányzó feliratokat pótoljuk.

Amikor a diákok átöltöztek a védőruhába és megkezdték a feliratok festését, megérkezett Szekrényes András a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója és a kezdeményezésről őt is megkérdeztük. Igazgató úr elmondta: ebben a temetőben 2800 I. Világháborúban elesett katona sírja van. Ezek gondozása, ápolása jelentős energiát kívánó feladat. A politikai átalakulások nyomán ma 15 európai nemzet fiai nyugszanak a nyíregyházi Hősök temetőjében.

Évekkel ezelőtt történt egy felújítás, a sírokat évtizedeken át senki nem látogatta. Amikor üzemeltetésre visszakaptuk, úgy gondoltuk, ki kellene takarítani a sírok közti részt, letisztítani a köveket, és a hiányzó feliratokat is pótolni kell. Ide turisták járnak, nem mindegy, mennyire beazonosítható a sír, ahol a kilátogatók őse nyugszik. Nyilván a fiatalok az elvégzett munka után más érzésekkel fognak akár ebben, akár másik temetőben látogatóként viselkedni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!